2018. július 29., vasárnap

AUGUSZTUSI előzetes programajánló

Kánikula, hőség – úgy néz ki, végre beköszöntött az igazi nyár. Ezért irány a strand, mellékesen pedig már most bejegyezhetjük az augusztusi hónap rendezvényeit. Most csak a nagyobbakról ejtek szót.


Füleken augusztus 10-12. között rendezik a XXVIII. Palóc Napokat és Füleki Városnapokat. Pénteken délután 13.30-tól az Ismerjetek meg minket című műsor látható a város parkjában a végén Takács Nikolas koncerttel. 16.30 órakor a Városi Honismereti Múzeumban nyílik kiállítás Kovács Péter Garp műveiből. 17.00 órára érdemes lesz ismét a parkba sietni, ahol néptánc- és énekegyüttesek adnak műsort. Az esti koncertek a Vár udvarán 20.30 órától kezdődnek, fellép a Modus Memory és a Bon Bon együttes.

Szombaton, azaz augusztus 11-én egész napos műsorra és látnivalókra érdemes készülni a füleki parkba. A vásárt családi délelőtt majd délutáni koncertek tarkítják, 14.00 órakor Bunkertúrára lehet menni vagy meglátogatni a füleki Pincesort, ahol ismét megnyitják a pincéket a nagyközönség előtt. Az esti koncert 19.00 órakor kezdődik a várban, a helyi Infinity és a legendás Piramis együttes koncertezik.


Vasárnap délelőtt a templom hűvöse várja az érdeklődőket, szentmisével és körmenettel, délután a focistadion, majd 18.30 órakor irány a vár udvara, ahol a Csárdáskirálynő című nagyoperett tekinthető meg két részben, zenekari kísérettel.

Akinek mindez kevésnek tűnik, az kiruccanhat Ajnácskőre is, ahol szintén augusztus 11-12-én tartják a Váraljai Fesztivált, immár 15-ik alkalommal. Szombaton 14.00 órától indul a buli, kicsikkel és nagyokkal, a fellépők mellett kézműves programok és eszem-iszom is várja az érdeklődőket. Vasárnap 17.00 órától Sanzonestet tartanak többek között Rák Viki, Derzsi György látható-hallható a színpadon….

Aki szombaton még lazább elfoglaltságra vágyik, az kimehet egyet piknikezni a losonci parkba. A 15.00 órakor kezdődő piknikre plédekkel és finomságokkal felszerelve érdemes érkezni, de aki csak nézelődne és hallgatná a zenét, vagy megnézné gyermekével a színházi mesét, azt sem kergetik el. Ráadásként be lehet nevezni a grillversenybe is, részletek szlovák nyelven ITT.


Természetesen Losoncon idén sem maradnak el a vásárral egybekötött városnapok, augusztus 23-25. között. A program idén is annyira bőséges, hogy csak néhány érdekességet emelnék ki.
Csütörtökön nem csak a szokásos Nógrádi Vásár nyitja meg kapuit, hanem délután 18.00 órától a Sörfesztivál is. Éjjel 11-ig mindezt a Rock-katlan kíséri, ahol különböző revival bandák szórakoztatják a nagyérdeműt.

Pénteken a vásári forgatagból a cirkuszi sátorba lehet menekülni a gyerkőcökkel, ahol 13.00 órától különféle színházi mesejátékok tekinthetők meg egészen estig. Sőt, szombaton mindezt folytatják! A zenei aláfestést a téren szombaton némi katonazenekari muzsika, ill. jazz-funky zene szolgáltatja, a város díjainak 16.00 órakor kezdődő ünnepélyes átadását követően 18.00 órától losonci zenészek és vendégeik, például Marián Greksa lép fel. A péntek esti sztárvendég Mária Čírová majd a Hex zenekar lesz. A városközpont környékén élők éjjel egyik élvezhetik a diszkózenét a legendás Julo Viršík tálalásában.

Vasárnap a téren a folklóré, majd a country zenéé lesz a főszerep, délután érdemes lesz kisétálni a losonci ligetbe, ahol ismét középkori viszonyok fognak majd uralkodni mindenféle látnivalóval együtt… Este pedig hajnali 2-ig tartó Mega Street Dance Party 2 helyszínen a város közepén.

Természetesen idén sem maradhat el a veterán autók kiállítása és felvonulása, a babgulyásfőző verseny, idén is lesz Nemzetközi Nógrádi Maraton Salgótarján és Losonc között, de városunkba érkezik a Post Bellum kiállítása is, sőt a zsinagóga is egészen estig látogatható...

Gazdag program várható tehát mindenfelé, tessék kérem élvezni az életet augusztusban is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése