2017. április 9., vasárnap

Programajánló április 10-16.

Kétségtelen, hogy ez a hét már a húsvéti készülődés jegyében fog telni, akad azonban még néhány program, amely egészen másról szól.

Olasz István és Bandor Éva a SZER+ELEM+EZ? című előadásban
 
Mindjárt hétfőn, április 10-én, a magyar költészet napja előestéjén a SZER+ELEM+EZ? című verses összeállítást tekinthetjük meg 17.00 órától az alapsuli Kármán-termében, Bandor Éva és Olasz István előadásában. A Komáromból érkező művészek klasszikus és kortárs költők művei segítségével igyekeznek bejárni a szerelem komoly és humoros oldalát. A 2 eurós belépődíj a helyszínen fizethető. 


Április 11-én (kedden) 16.00 órától a Nógrádi Múzeum és Galéria egyből két kiállítással is kedveskedik a losonciaknak, az egyiket a komáromi Duna Menti Múzeum kölcsönözte Losoncra, az avarok és a szlávok együttélését dolgozza fel, a másik kiállítás a bronzkortól a középkorig terjedő időszakból származó ékszereket és az iparművészeti iskola diákjai által készített másolatait mutatja be. Mindkét kiállítás május 28-ig tekinthető majd meg.


Szerdán, április 12-én a Föld és a Víz napját ünnepli a város, délelőtt 9.00 és 12.00 óra között számos szervezet és cég összefogásával a Köztársaság térre várnak minden érdeklődőt. Az érdekes program keretén belül lesznek versenyek a gyermekeknek, sólyomröptetés, filmek, prezentációk és sok egyéb is.


Ha már a téren vagyunk, ne menjünk messzire, szintén szerdán a Galéria üzletközpont első emeleti kiállítótermében 14.00 órakor nyitják meg a FANTÁZIA BIRODALMA címmel meghirdetett gyermekrajzpályázatra beérkezett művekből készült kiállítást, amelybe 11 országból 134 iskola jelentkezett.

És természetesen nem szabad megfeledkeznünk a szintén április 12-én délután 15.00 órakor kezdődő CSIRIBIRI JÁTSZÓHÁZRÓL sem, amelynek témája a húsvét lesz és a Kármán József Alapiskolában tartanak. A játszóház vezetője Hajdók Hajnalka.

Aki csütörtökön este jól szeretne szórakozni, az menjen mondjuk moziba és nézze meg végre a több Oscar-díjat is bezsebelő Kaliforniai álom (La La Land) című filmet. A losonci Apolló Moziban 19.00 órakor kezdődik a vetítés, a belépőjegy pedig 3 euró.

Ha minden igaz, idén is lesz Palóc Húsvét a Füleki Várban, a tervek szerint április 17-én, hétfőn. A programmal még mindig nem sikerült találkoznom, de reméljük a legjobbakat! :-)
*Közben előkerült a rendezvény plakátja, lehet olvasgatni (kattintással nagyobb méretben nyílik).


Kívánok mindenkinek kellemes hetet, ÉLményeket, madárcsicsergéssel, virágillattal tarkított tavaszi napokat!

(*szerk.: ápr. 10.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése