2019. május 29., szerda

Mert adni jó... és főleg hasznos!

Sajnos az utóbbi időben nagyon-nagyon kevés időm van erre a blogra (igyekszem majd megjavulni), azonban nem hagyhatom figyelmen kívül az alábbi kezdeményezést, amely a szociális hálón került elém.
Úgy gondolom, a losonciak és környékbeliek már többször bizonyították, hogy a szívük a helyén van (gondolok itt például az adventi cipősdobozos ajándékokra), így remélem ez a felhívás is felkelti az érdeklődésüket.
Következzen a felhívás szövege, amelyet Ottmár Csintalan Katalin az "Elfelejtettek" - adománygyűjtés facebook csoport kezelője bocsátott rendelkezésemre:


Kárpátalja megyében több százra tehető azoknak a csecsemőknek és gyermekeknek a száma, akik szüleiktől elhagyatva, a megye valamely kórházában kezdik meg életüket. Ezek a gyermekek huzamosabb ideig tartózkodnak a kórházak gyermekosztályán, várva a szülők, illetve az állami hivatalok munkatársainak felbukkanását, vagy betegségük miatt kényszerülnek az ott tartózkodásra.
Az egészségügyben uralkodó viszonyok következtében egy-egy kórteremben akár 15-20 gyermek is össze van zsúfolva, a hozzájuk beosztott 1-2 ügyeletes ápoló és orvos nem sokat tud tenni a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődéséért. Sajnos ezek a gyerekek azért is nem tudnak fejlődni a várt ütemben, mert nem kapják meg személyenként azt az odafigyelést, törődést, ami elengedhetetlenül is fontos lenne gyógyulásuk, előrehaladásuk érdekében.
Az ingerszegény környezet, a családi szeretet hiánya ezekben a gyerekeben mély nyomokat hagynak... Ezek kezelése sok türelemmel, fáradtsággal járnak. Az ilyen körülmények között még az amúgy egészségesen született gyermekek fejlődése is visszamarad. Ezek a gyermekek "elfelejtve", "elhagyottan" élik a mindennapjaikat, mellőzve a családi meleg, otthon, szeretet érzetét.
A civil önkéntesek napi 2-3 órára nyújthatnak segítséget az osztályon élő apró csecsemők, babák számára. Ez pedig a következő: kiveszik a kiságyból, szeretgetik, játszanak velük, simogatják őket, anyjuk helyett anyjuk, apjuk helyett apjuk.
Nagyszőlős és Munkács kórházaiba elkél a további segítség.
Bár az összefogás elindult, és sok a jólelkű támogató, mégis fontosnak tartom, hogy folyamatosan érkezzen számukra a segítség, hisz a gyerekek nőnek, és újabb babák születnek.
A kórház ezen osztályára anyagi és tárgyi adományokat, felajánlásokat gyűjtünk, amit a budapesti kijelölt helyre juttatunk el. Az anyagi támogatás csak magyar bankszámláról érhető el, amit szerencsére sikerült megoldani.
A fő központ vezetője Darvas-Tanácsné Novák Eszter, az Ercsi Református Missziói Egyházközség - református lelkésze.
Bővebb információt nála is lehet igényelni a +367003509394 telefonszámon.

ÖSSZEFOGLALÓ - MIT GYŰJTÜNK:

  • Pelenka (0-2 éves korig, főleg 3-4-5 méret)
  • Popsitörlő, Popsikrém (pl. sudocrem)
  • Tápszer, Tejpép, Babatea
  • Bébiétel - Üveges (hosszú lejáratú) bébiétel (nemzetközi márka, ha lehet, hogy felismerjék)
  • Játszócumi (0-2 éves korig), cumilánc
  • Cumisüveg cumival (0-2 éves korig)
Gyógyszerek:
 Nurofen, Espumisan, BioGaia, Dentinox, DoloGél, Vigantol, Visine baby orrcsepp,
 NORMAFLORE, C-VITAMIN, Algoflex baby
(NEM rakható a csomagba: Flixotid, Ventolin, Calcimusc, Germicid kúp gyógyszerek)

Tisztálkodási szerek:
 Törölköző, Fürdetőkrém
 Babaolaj, Fültisztító, Sampon,
 Koszmó elleni sampon ( Babe )
 Mosószer, Baba mosogatószer
 Fertőtlenítő kézgél, kendő
 Fertőtlenítő folyadék ( Pl. Chicco )

Kiságyakba:
  •  Hálózsák ( 56-86)
  •  Rácsvédő
  •  Új matrac - 10 nagy ágyhoz (standard 60*1,15), 10 kicsihez (40*70)
  •  Lepedő, ágyneműhuzat:
  •  10 db takaró 120x60 cm hxs, 10 db takaró 70x40 cm
  •  Kispàrna bújtatott 20 db 40x35 cm
  •  Lepedők 150x120cm.
  •  Puha kis pléd (Védőnők, szülésznők ajánlják, a picik/kicsik nagyon  szeretik, mivel az anyaméhbeli melegséghez hasonló érzést keltenek  bennük)
  •  Járóka, utazóágy
Babajátékok:
 Elsősorban olyan játékok, amelyek felakaszthatók a rácsokra
 Habtapi, zenélős és fejlesztő játékok
 Falmatrica
 Egyéb: Hozzászólásban kérdezheted!

BABARUHA - MOST NEM! (Mivel sok helyet foglal és a határon való átjuttatása problémás. A ruhákat megoldják a helyi gyűjtéseken!)

ADHATÓ: PÉNZADOMÁNY!

Aki szeretne adományozni bármilyen apróságot is - hisz sok kicsi sokra megy - tegye meg. 
A felajánlásokat a nyár közepéig gyűjtik ezen a közeli 4 gyűjtőponton.

1. Ottmár Csintalan Katalin, Ragyolc 147 házszám alatt, telefonszám: 0908 617 635

2. Gréta Kuzmová - Fülek, Parková 5, telefonszám: 0907 042 641

3. Erika Kalicsiak Csintalan - Hodejov 148, telefonszám: 0905 78 66 35

4. Marika Majoros, Gemersky Jablonec (Almágy), Almágy 238, telefonszám: 0905 173 098

Bővebb információt ezeken a telefonszámokon tudnak adni. Aki szeretne, a facebook csoporthoz ITT tud csatlakozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése