2015. október 14., szerda

Esőben is, esti sötétben is

Én tudom, hogy a hűvösödő időben jobban esik otthon ülni a jó meleg szobában, sőt az ember lánya meg fia alig várja, hogy végre hazaérjen a munkából, szombat este meg már végképp nem arra vágyik, hogy újfent gálába vágja magát és emberek közé menjen, ennek ellenére megkockáztatom: egy kis könnyed színházi kikapcsolódás még szombat este is mindannyiunkra ránk fog férni.
Annál is inkább, mert a műfaj ezúttal egyáltalán nem követel meg tőlünk semmilyen megerőltető gondolkodást, éppen annyit ad amennyit ígér - felhőtlen szórakozást.


A Kassai Thália Színház hétfő óta turnén van, ez azt jelenti, hogy a színészek és díszletezők csapata vasárnap este elköszönt a családtól, majd hétfőn buszra szállt és elindult Pozsonyba. Onnan Galánta, Somorja, Dunaszerdahely, Diószeg majd hazafelé félúton Losonc következik. Mindenhol a Nebántsvirág című operettet adják elő.
Nagyon örülnék, ha a volt kollégáim úgy emlékeznének erre a turnéra, mint aminek a végén "az a nagy siker és teltház volt Losoncon". A teltház csak tőlünk függ. Amennyiben mégsem sikerülne az egész nézőteret betölteni emberekkel, kérek mindenkit, hogy legalább a kabátját helyezze maga mellé a másik székre... A színpadról akkor nem virítanak olyan idétlenül az üres széksorok, a színész meg hajlamos elhinni, hogy sokan kíváncsiak a munkájára... Ugye, tetszik érteni?...

    

De sokkal jobban jár mindenki, ha kabátok helyett hús-vér emberek töltik be a nézőteret! Aki előre szeretné biztosítani az olcsóbb (8 eurós) jegyét, az még a pénteki nap folyamán megteheti a Városi Információs Központban személyesen, avagy akár telefonon is a következő hölgyek valamelyikénél: Sólyom Éva (0918 484 544), Hahn Duray Éva (0908 406 540) és Demecs Andrea (0918 878 230). A helyszínen a szombati kezdés előtt már 10 euróba fog kerülni a jegy!
Mellesleg a Nebántsvirág című operettet Mikó István rendezte, és az a Nádasdi Péter játszik benne, akit nem oly rég Igric-díjjal jutalmaztak meg a szlovák filmes alkotók.

A plakátot a könyvtár készítette,
az előadás az "élő könyvtár" sorozatuk része lett

És ha már az esti programoknál tartunk, ne feledkezzünk meg a hétfőről sem: október 19-én a Nógrádi Könyvtárban mesél Közép-Amerikában tett csaknem két hónapos útjáról Bella Lívia, akit már a losonci anzikszon is bemutattam. Úti élményeit fényképek vetítésével tarkítja, ehhez külön köszönet jár a Nógrádi Könyvtár munkatársainak, akik készségesen állnak rendelkezésünkre.
Úgy gondolom, az idén januárban tartott világutazós előadás is bizonyítja, hogy még a Losoncon élő magyarok is szeretnek utazni, ha másképp nem, legalább virtuálisan. Most hétfőn erre ismét remek alkalmunk nyílik, ráadásul bízom benne, hogy más utazók is kedvet kapnak és kiállnak végre a "nagyközönség" elé, hogy beszámoljanak kalandos útjaikról és a világ távoli tájairól...
Találkozzunk tehát hétfőn 17.00 órakor a Nógrádi Könyvtárban, belépés az udvarról a szlovák szakirodalom részlegébe. Hiszem, hogy mindenki jól fogja magát érezni! Ráadásul ez az előadás ingyenes, belépődíj nincs!

Mozduljunk tehát ki a komfortzónánkból!
Már sokszor elmondtam: lehet kultúra és közösség nélkül is élni - de minek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése