2015. március 22., vasárnap

Programajánló március 23-29.

Mindjárt húsvét; ha valaki igazán különleges húsvéti tojásokat szeretne, az látogasson el ma délután 14.00 órakor a Nógrádi Múzeum és Galériába, ahol a dróthajtogatás titkait sajátíthatja el húsvéti tojásokon. A mai alkotóműhely is 17.00 óráig tart és még mindig csak 1,50 euró a részvételi díj.

A Nógrádi Múzeum és Galériában két új kiállítás is nyílt a napokban, egyik a tavaszhoz kapcsolódik, a másik pedig Agócs Zoltán műveit hivatott megismertetni az érdeklődőkkel. Mindkét tárlat április 12-ig tekinthető meg.

Ahogy arról már a blogon is hírt adtunk, márciusban a szokásos könyvhónapon belül egy hét a szlovákiai könyvtáraké, ennek keretén belül a losonci Nógrádi Könyvtár sem tétlenkedik, igaz, hogy főleg a szlovák nyelvű olvasókra szabta idei programját is. Mindjárt hétfőn, március 23-án 9.00 órától a vakok és gyengénlátók olvasásáról esik szó, kedden 10.00 órától alkotóműhely, 25-én szerdán 13.30 órától Peter Gajdošík tart felolvasást műveiből a gyermekeknek, csütörtökön 16.00 órától Roman Kvaltényi író mutatkozik be, pénteken pedig a gyermekek Andersennel tölthetik az éjszakát. Ráadásul ezen a héten az új olvasók ingyen regisztrálhatnak a könyvtárba, illetve akinek épp most jár le a tagságija, az is ingyen hosszabbíthatja meg.

Aki szereti a csellómuzsikát, az ne szalassza el Jozef Lupták koncertjét a losonci evangélikus templomban március 24-én (kedden) 18.00 órai kezdettel. Belépődíj 3 euró.

A Kármán Napok rendezvénysorozat e héten a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny elődöntőjével folytatódik, március 26-án (csütörtökön) reggel 9 órától a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda termeiben.
Ugyanaznap a Kármán-terembe 17.00 órára is érdemes lesz ellátogatni, hiszen Böszörményi István tart ott vetítettképes előadást Petőfi Sándor felvidéki utazása és losonci látogatása 1845-ben címmel.

Pénteken és szombaton értesüléseim szerint Losoncon Húsvéti vásárt tartanak a Köztársaság téren, március 27-én (pénteken) este 18.00 órától pedig a Ďatelinka népzenei együttes koncertezik a B. S. Timrava Színházban.

Aki pénteken délelőtt ráér, és kiskorú gyermek is van a közelében, az látogasson el Alsósztregovára, ahol a Madách-kastélyban 11.00 órától húsvéti kézműves foglalkozást tartanak gyermekeknek. Bővebb infó ITT.

A szombatot akár takarítással is el lehet tölteni, de sokkal izgalmasabb mondjuk végigjárni egy vezetett gyalogtúra keretén belül az Ajnácskő környéki természeti rezervátumokat. A Novohrad-Nógrád Geopark szervezésében zajló túrára március 26-ig lehet jelentkezni, maga a túra szombaton, vagyis március 28-án reggel kezdődik, további információ ITT olvasható.

És a végére marad a legjobb: remélem már mindenki tudja, hogy március 28-án városunkba látogat Mikó István, hogy este 19.00 órakor a B. S. Timrava Színházban megnézhessük a SVEJK VAGYOK című produkcióját. Akinek még nincs erre a remek estére belépőjegye, az elővételben 7 euróért beszerezheti a Phoenix Könyvesboltban, az Alternative Virágüzletben és Barta Majoros Kingánál a Masszázsszalonban.
Aki nem losonci, de szeretne kedvezményes jegyhez jutni, az a losoncianziksz@gmail.com címen foglalhatja le a jegyeket, majd az előadás napján a helyszínen névre szólóan veheti át 18.00 - 18.45 óra között.  Az előadás napján foglalás nélkül már 9 euróért lesz kapható ugyanaz a jegy, érdemes tehát előre megvásárolni, illetve lefoglaltatni!
Különben minden belépőjegy bekerül a sorsolásba, ahol a rozsnyói KALTENECKER SÖRFŐZDE jóvoltából 4 db AJÁNDÉKCSOMAGOT sorsolunk majd ki az előadás végén.

És meg egy jó hír: a SVEJK VAGYOK című előadásra érkező és onnan távozó nézőket a WAU TAXI kedvezményesen szállítja, nemcsak Losoncon, hanem a környező településekre is, ehhez csak annyit kell mondani, hogy „losonci anziksz”. A taxit a 0919 359 300 telefonszámon lehet rendelni.

Tessék otthonról kimozdulni, itt a tavasz! Találkozunk a rendezvényeken.

(a színessel jelölt szavakra kattintva bővebb információk olvashatók)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése