A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fanni. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fanni. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 28., hétfő

Színházi archívum

Felbuzdulva Erdélyi Attila írásainak sikerén arra gondoltam, hogy illő lenne feltüntetni itt a darabok szereposztását, ill. plakátját, műsorfüzetét. Igen ám, de ez nem olyan egyszerű! Mivel a Kármán József Színháznak nincs szépen rendezett archívuma, így vadászni kell a dolgokat. Attila ugyan becsületesen eltette és megőrizte az egyes darabokhoz fűződő „nyomtatványokat”, nála sem található meg minden. Így vadászok, szervezek, szkennelek majd közzéteszem.
Ma a történelmi első, a Fanni hagyományai plakátja a szereposztással:


(Csak csendben jegyzem meg, hogy az előző színházi cikkekhez többen hozzászóltak, ha valakit esetleg érdekel…)

2013. október 18., péntek

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy színház-színkör?

És igen, egy újabb rovat, újabb szerző, ezúttal a 25 éves Kármán József Színház egyik alapító tagját, Erdélyi Attilát, kértem fel arra, hogy emlékezzen és írja le gondolatait. Reményeim szerint ez a rovat is heti rendszerességgel jelentkezik majd, és elnyeri tetszésetek.
Akkor következzék Attila visszaemlékezése:

A KJSZ sztorija … a Fannitól a New York-i  Antigonéig

Valamit magamról: Attila vagyok, a hun, a színkör egyik alapító tagja. 1989-től játszom kisebb-nagyobb szünetekkel… A leírt történetek szubjektív szemszögből „képződtek”… a teljesség igénye nélkül…
Ahogy kezdődött: 1988 októbere: hazafelé tartok a városból, egy szerény sörparti után. Gond egy szál se, szeptemberben letudtam a kötelező katonai szolgálatot (még „zúrivý socializmus” volt) a melóm egyelőre biztosított, lakás van… Szóval épp hazaérnék, mikor megállít az utcán Duray Évi, ismert a gimiből, ha nem is tanított személyesen, no meg a szomszédban lakott, hogy nem volna-e kedvem „beugrani” egy alakuló műkedvelő csoportba. Semmi komoly, valami statisztaszerep tömegjelenetekbe, meg hogy a társaság jó. Nos, ráálltam… Vesztemre?

A választott darab: Kármán József - Fanni hagyományai, Szabó Magda átdolgozása alapján. S hogy a dolog stílszerű legyen: a szerző losonci születésű, a csoportunk is felvette a Kármán József Színkör nevet és a bemutató a Kármán napokra esett (1989. március 6). Ráadásul a rendező Horváth Lajos (R.I.P.) is losonci származású, és akkoriban a Magyar Területi Színház profi rendezőjeként dolgozott.
Mivel tagjaink túlnyomó része elsőszínpados volt, így neki köszönhetjük a színházi munka alapjainak megismerését egészen a díszlettervezéstől kezdve a sminken át a színészi játékig bezárólag. Még ma is sokat merítünk a keményen belénk sulykolt tanácsaiból. Köszönjük Neked Lajos!

A Fanni csapata (E. Attila archívuma)
A bemutatót nagy várakozás előzte meg, 18 év után volt újra magyar nyelvű bemutató helyi csoporttól. A 260 férőhelyű nézőtéren 400-an „tolongtak”, de megérte … A végére megríkattuk őket…Valamit a darabról: a nyelvújítás korában játszódik, romantikus, kosztümös, s nagyon lesarkítva két fiatal szerelméről szól. 19 szereplő, külön súgó, ügyelő, kellékes, maszkírozó, technikus… minden, ami egy színházhoz kell. A darabot 13-szor játszottuk, főleg vidéken, de az akkori fő cél, a Jókai napokon való részvétel is teljesült. Mondjuk a zsűri megszívatott minket (hosszú a darab, patetikus és szar sic.), de egy-két kivétellel nem tört meg minket. Alakítás díjat kapott Máté Kálmán (Duci bácsi) és a legjobb női epizódszerep díja id. Csák Istvánnénak (Etus) jutott.

Egy kis pletyka: a komáromi fesztiválra való kijutást válogatás előzte meg. A válogatóbizottság (3 tagú) a rappi előadást nézte meg, kissé illuminált állapotban… Egyik véleményük, hogy Fannit végig b….a a színpadon Tatai, nem kis felháborodást váltott ki bennünk, főleg a felnőttekben, mivel az akkori szoci erkölcsök nem nagyon díjazták a szabadszájúságot… no meg a szereplők egy jó része még diák volt, a felnőttek között pedig jó néhány pedagógus akadt – aki kiakadt. Írtunk egy-két hivatalos levelet a Csemadok KB- ba, hogy „nehogy má”… ami meglehetős visszhangot váltott ki. Amikor megérkeztünk Komáromba a Jókai napokra, egy Csemadokos eléggé fontos funkcionárius fogadott, aki megkövette az egész csoportot, és megkért, hogy a továbbiakban már ne „maszatoljuk szét ” az ügyet…
A darabbal szerepeltünk még az őszi magyar kulturális napokon Pozsonyban, amely előadásról videofelvétel is készült.
Ennyit dióhéjban a Fanniról…

"Fanni és Tatai" (E. Attila archívuma)
U.I.: még csak annyit,hogy nekem végül a férfifőszerep „jutott” (Tatai), és a női főszereplő (Fanni) később a feleségem lett…
„Aki nem hiszi, járjon utána…”
Folyt. köv.