Mai archívumi dolgaink - hogy is mondjam - pont a mai napon nagyon aktuálisak, ugyanis ma este 20.00 órai kezdettel éppen a Paraszt dekameron című előadásunk látható a losonci B. S. Timrava Színházban! Szóval a darab 2011 decembere óta műsoron van, erről tanúskodik a műsorfüzete is:
Itt pedig a stáblista, most nem írom, hogy szereposztás, mert az nem igazán volt:
Ahogy azt Attila barátunk cikkében is említette, 2012-ben ezzel a darabbal mentünk a Jókai Napokra is. Ott ilyen szép műsorfüzetbe is bekerültünk:
Mégpedig ily módon:
Amúgy engedtessék meg nekem, hogy felidézzem az akkori apróbb izgalmakat is, történt ugyanis, hogy előadás előtt kiderült, hogy a darabban használatos lepedőket, paplanhuzatot, párnákat bizony jól itthon felejtettük! Ezeket aztán a Művház büféjéből kölcsönvett asztalterítők és ülőpárnák helyettesítették több-kevesebb sikerrel...
A Visszhang című fesztivállapban ezt írták az előadásról:
meg ilyet is:
Ez pedig már az Egressy Béni Színjátszó Fesztivál Lakoma című kiadványa:
Szóval aki kedvet kapott egy kis felhőtlen szórakozásra, azt ma este szeretettel várjuk!
Megmutatom még az Örkény István egyperces novelláiból összeállított felolvasószínházi produkció szórólapját is. A dolog pikantériája az volt, hogy a szereposztásban Setény Öcsi szerepelt (meg a próbákra is ő járt), azonban a bemutatón Csák Pista ugrott be helyette, mivel Öcsi barátunkat a munkaadója jól elküldte egy külföldi útra... "Olvasni Pista is tud" alapon zajlott a bemutató, a nézők nagyon jól szórakoztak, őszintén megvallva mi is, mivel Pista barátunk egy rakás új dologgal lepett meg bennünket az egyes jeleneteken belül... Hja kérem, így kell azt!
Íme a műsorban elhangzó egypercesek listája:
Szóval ennyi fért mai eső áztatta archívumunkba, holnap még elugrunk egy kicsit New Yorkba, megnézni a hajléktalanokat, utána meg... Lesz utána is, de az még titok!
(A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szereposztás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szereposztás. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. április 25., péntek
2013. november 15., péntek
Színházi archívum 4
A legutóbbi szombaton E. Attila a Charley nénje című előadásra emlékezett vissza, ennek plakátját szeretném most megmutatni a szereposztással. (A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)
Sajnos ennek a műsorfüzetével nem találkoztam, ha véletlenül lenne otthon valakinek olyanja, kérem jelezze, jó lenne beszkennelni azt is.
Találtam még néhány megfakult képet, íme:
1992 márciusában mutatta be a csapat a Meredek út című irodalmi összeállítást is Radnóti Miklós verseiből.
Holnap Attila a gyümölcsöző 1992-es esztendő további eseményeire emlékszik vissza, de érdemes visszalapozni az eddigi színházi cikkekhez is, a csapat tagjai azóta gazdagon megkommentálták a dolgokat, lehet mazsolázni...
Frissítés Csák Pista jóvoltából (nov. 19.): egy kép a próbáról, bővebben a megjegyzésben...
Sajnos ennek a műsorfüzetével nem találkoztam, ha véletlenül lenne otthon valakinek olyanja, kérem jelezze, jó lenne beszkennelni azt is.
Találtam még néhány megfakult képet, íme:
![]() |
| Tóth Pista, Lakatos Feri |
![]() |
| Ivanics Pista |
![]() |
| Gerő Ervin, Csák Évike |
1992 márciusában mutatta be a csapat a Meredek út című irodalmi összeállítást is Radnóti Miklós verseiből.
Holnap Attila a gyümölcsöző 1992-es esztendő további eseményeire emlékszik vissza, de érdemes visszalapozni az eddigi színházi cikkekhez is, a csapat tagjai azóta gazdagon megkommentálták a dolgokat, lehet mazsolázni...
Frissítés Csák Pista jóvoltából (nov. 19.): egy kép a próbáról, bővebben a megjegyzésben...
2013. november 7., csütörtök
Színházi archívum 3
Múlt szombaton az Elefántember című darab volt terítéken, melyet 1991 tavaszán mutattak be a "kármánosok". Most ennek a műsorfüzetét szeretném itt megmutatni, a szereposztással együtt.
A műsorfüzet egy apró cédulát is tartalmazott, őszintén szólva ez a kedvencem, azt hiszem a szöveg magáért beszél:
Mert igen, a műsorfüzet itt nem közölt részében (a szponzorok felsorolásánál - de ez itt nem a reklám helye) a csoport bankszámlaszámát is feltüntették. Lehet, hogy most is azt kellene?
Változatlanul érdemes visszalapozni az eddigi színházi cikkekhez, Csák Pista mindegyikhez hozzáfűzött további érdekességeket is. A felső menü SZÍNHÁZ feliratára kattintva ott sorakoznak az eddigi cikkek.
Jó nosztalgiázást, szombaton Erdélyi Attila feleleveníti majd nekünk az 1992-es évet, és az akkori sikerdarabot a Charley nénjét...
(A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)
![]() |
| a címlap |
![]() |
| Néhány szó a darabról |
![]() |
| és néhány szó a csoportról. |
![]() | ||
| A parádés szereposztás |
![]() |
| És a többiek, akik a darab létrehozásánál segédkeztek |
Mert igen, a műsorfüzet itt nem közölt részében (a szponzorok felsorolásánál - de ez itt nem a reklám helye) a csoport bankszámlaszámát is feltüntették. Lehet, hogy most is azt kellene?
Változatlanul érdemes visszalapozni az eddigi színházi cikkekhez, Csák Pista mindegyikhez hozzáfűzött további érdekességeket is. A felső menü SZÍNHÁZ feliratára kattintva ott sorakoznak az eddigi cikkek.
Jó nosztalgiázást, szombaton Erdélyi Attila feleleveníti majd nekünk az 1992-es évet, és az akkori sikerdarabot a Charley nénjét...
(A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)
2013. október 31., csütörtök
Színházi archívum 2
Újabb "történelmi emlékek" következnek, most a Szaltó mortále című darab műsorfüzetének néhány oldalát szeretném itt bemutatni, sajnos eléggé megfakult rajta a tinta, de azért olvasható.
Kihagytam néhány közbülső oldalt, melyeken Garai Gábor Artisták című verse (alig) olvasható, valamint néhány gondolat a darabról. Azt hiszem a lényeg a fenti képeken rajta van. (A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak).
A Hol volt, hol nem volt sorozat cikkeihez a Kármán József Színház mostani vezetője Csák Pista is megírta megjegyzéseit, érdemes azokhoz is visszalapozni. Illetve lánya, Csák Évike is reagált, aki akkor még kislány volt, és törött karral is fellépett, sőt a ketreceken is egyensúlyozott. Ígértem neki fotót is erről, íme:
Ennyi a mai betekintés az 1990-es év színházi archívumába, szombaton jön Erdélyi Attila cikke az Elefántemberről. Jó nosztalgiázást!
![]() | ||
| Az előlap. Kicsit kopott, koszos - de a miénk :-) |
![]() | |
| Néhány szó a darabról |
![]() | |||
| Szereposztás és stáblista |
![]() |
| Néhány szó a csapatról |
![]() |
| És a műsorfüzet hátoldala |
A Hol volt, hol nem volt sorozat cikkeihez a Kármán József Színház mostani vezetője Csák Pista is megírta megjegyzéseit, érdemes azokhoz is visszalapozni. Illetve lánya, Csák Évike is reagált, aki akkor még kislány volt, és törött karral is fellépett, sőt a ketreceken is egyensúlyozott. Ígértem neki fotót is erről, íme:
![]() |
| Csák Évi és Leszák József - Miri bácsi |
2013. október 28., hétfő
Színházi archívum
Felbuzdulva Erdélyi Attila írásainak sikerén arra gondoltam, hogy illő lenne feltüntetni itt a darabok szereposztását, ill. plakátját, műsorfüzetét. Igen ám, de ez nem olyan egyszerű! Mivel a Kármán József Színháznak nincs szépen rendezett archívuma, így vadászni kell a dolgokat. Attila ugyan becsületesen eltette és megőrizte az egyes darabokhoz fűződő „nyomtatványokat”, nála sem található meg minden. Így vadászok, szervezek, szkennelek majd közzéteszem.
Ma a történelmi első, a Fanni hagyományai plakátja a szereposztással:
Ma a történelmi első, a Fanni hagyományai plakátja a szereposztással:
(Csak csendben jegyzem meg, hogy az előző színházi cikkekhez többen hozzászóltak, ha valakit esetleg érdekel…)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




























