Közeledik a losonci Kármán József Színház idei bemutatójának az időpontja, éppen ezért legfőbb ideje, hogy elindítsam a július 21-én este 19.00 órára szóló belépőjegyekért a játékot.
Csák Pista, a színház vezetője 3x2 db belépőjegyet ajánlott fel nyereményként, ezekből 2 x 2 darabért lehet itt versenybe szállni, a maradék 1 x 2 db belépőjegyet a blog facebook oldalán indított játék keretén belül sorsoljuk majd ki.
A kérdések most is roppant egyszerűek, de aki bizonytalan a válaszban nyugodtan használja a losonci anziksz SZÍNHÁZI tartalomjegyzékét, azért (is) van! (ha eltévednénk: a blog jobb oldalsó sávjában kell keresni)
A kérdések:
1. A Bingó című darab rendezője Máté Krisztián Salgótarjánból. Nem először dolgozik a losonci társulattal, az alábbi darabok közül melyiket rendezte még?
a. Antigoné New Yorkban
b. Berlini liliom
c. Johanna második halála
2. Az aktuális darab műfaji megjelölése „zenés komédia”. A Kármán József Színház műsorán egyre ritkább a zenés darab, az alábbiak közül melyik produkció volt zenés, tehát énekeltek is benne?
a. A reykjavíki lány
b. Sóska, sült krumpli
c. Tanulmány a nőkről
3. A Bingó című darab plakátján egy meglehetősen nagy darab férfiú látható női ruhában. A társulat történetében melyik volt az a darab, amelyikben egy női ruhába öltözött férfi volt a címszereplő?
a. Charley nénje
b. A nagy nő
c. A Herner Ferike faterja
Ennyi a feladat, úgy gondolom, igazán nem jelenthet gondot kisilabizálni a helyes választ a blog cikkeinek segítségével…
A helyes megfejtéseket a szokásos e-mail címre várom (losoncianziksz@gmail.com) vagy a facebookon üzenetben. Beküldési határidő július 17. (hétfő) éjfél, kedden sorsolunk!
Aki biztosra szeretne menni: jegyek elővételben a Városi Információs Központban és a Phoenix Könyvesboltban kaphatók 5 euróért.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutató. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. július 10., hétfő
2016. május 10., kedd
Bemutatóra készül a Kármán József Színház
Alázatosan jelentem: Thália szekere Losoncon továbbra is biztos kerekeken gördül!
Új esztendő, természetesen új darab bemutatója. Folytatjuk a már negyed százada elkezdett színházi munkát.
Ebben az esztendőben Boris Vian: Medúza-Fő c. VÍGJÁTÉKÁT mutatjuk be. A tavalyi szakmai és közönségsiker után ismét Máté Krisztiánt kértük fel az új darab rendezésére.
Expozéjában a darabról ezt mondta: „A Medúza-Fő, Vian darabja fergeteges, ellenállhatatlanul mulatságos, de nem az a könnyed bohózat, lebegő komédia, amelyre a – szórakozni vágyó – néző becsábul.”
Bizonyára lesznek olyanok, akiket meglep, hogy az egyetlen női szerepre nem a bájos, tehetséges lányainkat kérte fel a rendező, hanem Fülekről Gyetvai Viktóriát, aki ugyanolyan bájos és tehetséges mint a mieink.
További szereplők: Erdélyi Gábor, Erdélyi Attila, Setény Öcsi, Csák István
Lényeges információ, hogy az idei bemutatónk is kamara előadás lesz.
Összegezve: Boris Vian: Medúza-Fő - vígjáték
2016. június 1-2-3. 19.00 óra
Timrava Színház 1. emeleti kamaraterme
A belépőket május 20-tól a Timrava Színházban, a Phoenix Könyvesboltban lehet elővételben megvenni, a losonci anziksznál és a 0905113377 telefonszámon pedig megrendelni 5,- eurós egységáron.
(Szöveg: Csák István)
UI: Jövő héten a blogon is lehet majd belépőjegyeket nyerni, e heti játékunkat színházi játék követi majd...

2015. április 28., kedd
Gyorshír a KJSZ háza tájáról
A KJSZ, vagyis a losonci Kármán József Színház idén sem szeretné kihagyni a komáromi Jókai Napokat, és losonci törzsközönségét is szeretné az idén új előadással megörvendeztetni, így pár hete javában próbálnak.Csák István, a csoport vezetője a közösségi oldalon tudósítgat az aktuális helyzetről, ezt szeretném most én is megosztani a blog olvasóival.
Szóval:
A társulat Bertold Brecht: Dobszó az éjszakában című darabjának átiratát próbálja, amely a Berlini liliom címet kapta. Az átirat elkövetője Máté Krisztián, aki egyben a darab rendezője is. Egyébként pedig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház tagja.
A produkcióban a következő személyek láthatók majd: Erdélyi Gabriella, Csák Éva, Pünkösdi Mónika, Erdélyi Gábor, Erdélyi Attila, Setény Öcsi, Sándor Zsombor, Csák István.
A darab műfaji megjelölése: komédia. Várható bemutatója: 2015. június 7, 8, 9.
A társulatnak jó munkát, nagy izgalommal várjuk a premiert!
Addig is, a blogos cikkekkel ITT lehet nosztalgiázni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)