2013. december 8., vasárnap

Adventi játék - 1. hét összesítése

Hölgyeim és uraim, tisztelettel jelentem sikeresen bekönyveltem a játék első hetének megszerzett pontjait, máris mutatom. Kérek mindenkit, hogy saját érdekében ellenőrizze a beírt pontokat - ez főleg azokra érvényes, akiknél nincs meg a teljes pontszám - és ha szombat éjfélig beküldte a helyes választ, csak én felejtettem ki a táblázatból, akkor ezt jelezze és főleg írja meg, hol kell az adott választ keresni.
A táblázatban a nevek sorrendje semmit nem jelent, az első kérdésre beérkezett válaszok sorrendjében keletkezett.
Válaszok érkeztek itt a blogon megjegyzésben, facebookon hozzászólásban (ott eleinte kicsit zavarosan, mert egyesek úgy gondolták bárhová írnak az jó - hát nem!), illetve e-mailben is kaptam válaszokat.
A táblázatban két játékosnál kérdőjelek is találhatók, ők előre jelezték, hogy hétvégén nem lesznek net közelében, így náluk megvárjuk a hétfőt, ha addig sem küldik be a választ, marad az eddigi 6 pontjuk.
A - jel azt jelenti, hogy az illető nem játszott, a 0 pedig azt, hogy helytelen választ adott meg. Ez utóbbihoz még csak annyit fűznék hozzá, hogy néhányan szóvá tették, miért nem kérem a válaszokat mondjuk kizárólag e-mailben, hogy a többiek ne másolhassák le utánuk. Igen, megtehetném ezt is, azonban én mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom hogy játszik, becsületesen vagy csak a nyereményre hajt minden áron...

Akkor íme a táblázat, és máris megyünk tovább, készítem a mai kérdést is!


Név/nap
1
2
3
4
5
6
7
Ö
Shoony
1
1
1
1
1
1
1
7
M.M
1
1
1
1
1
1
1
7
Kesziné
1
1
1
1
1
1
1
7
HH
1
1
1
1
1
1
1
7
Sára
1
1
1
1
1
0
1
6
BB
1
-
-
-
-
-
-
1
Krisztina
1
1
1
1
1
-
-
5
Csillagszemű Juhász
1
1
-
-
-
-
-
2
Rozy
1
1
1
1
1
1
?
6 ?
Linda F.P.
1
1
1
1
1
1
1
7
Palócföld
1
-
-
-
-
-
-
1
Majernyik Szimonetta
1
1
1
1
1
1
1
7
Erika V. Mesterová
1
-
-
-
-
-
-
1
Lengyel Adri
1
1
1
1
1
1
1
7
Király Nóra
1
1
1
1
1
1
1
7
Galcsík Karcsi
1
-
-
-
-
-
-
1
BC
1
1
1
1
1
1
1
7
Szabó Kinga
1
1
1
1
1
-
-
5
B.ZS.
1
1
1
-
-
-
-
3
Lélfai Szilárd
-
1
-
-
-
1
1
3
A.SZ.
1
1
1
1
1
1
?
6 ?
Marta Máňová
1
1
1
1
1
-
1
6
Suram/SM
1
1
1
1
1
1
1
7
Erika
1
1
1
1
1
1
1
7
 


2013. december 7., szombat

Hol volt, hol nem volt… 8

„A Mágus”


1994 nyarán egy picit ismét „kiengedtük a gőzt” a nyári táborozáson Tarnamérán. Ezúttal velünk tartott (ha emlékeim nem csalnak) Vlado Sadílek is, a „Mágus”, akivel lényegében Komárom óta sülve-főve együtt voltunk és bőszen „fűztük” egymás agyát a következő darabbal kapcsolatban. A döntés végül August Strindberg „Kísértetszonáta” c. művére esett.  Részletesebben majd az alábbiakban nyilatkozom, előbb még egy kis kitekintés az őszi tevékenységünkre. A Lehár esttel igencsak futott a szekér, kb. 15-ször játszottuk különböző eseményeken az elkövetkezendő pár hónapban. Azt hiszem a legemlékezetesebb fellépésünk (számomra biztosan) az 1994. augusztus 20-i, a salgótarjáni vásárban a „lengyel piac” területén, ahol kb. 15000 (!) ember előtt kellett szerepelnünk. További fellépők voltak még pl. Kabos László, Kibédi Ervin, Csala Zsuzsa stb., és szerintem nem vallottunk szégyent, hiszen T. Pataky Editke hathatós segítségével egyetemben (ő vezette az egész vásári műsort) jól sikerült az egész buli.

Jano Stankovič, Csák Pista és Csák Lídia

Szeptemberben azután a Vigadóban került sor egy igencsak „rázós” akcióra: 17-én Losoncra látogatott a világ legismertebb focistája – Pelé (!), és a báltermet kellett előkészíteni a kb. 400 személyes svédasztalos fogadásra.  A szervezésben színkörünk tagjai jelentős részt vállaltak, és – bár totál fáradtan –, de jól sült el az egész akció. Ráadásul Pelé távozása után át kellett rendeznünk a Vigadó báltermét, mert este ott zajlott az első Miss Novohrad (szépségverseny), melynek fővédnöke, szervezője Silvia Lakatošová volt, s mint egykori országos Miss győztes, igencsak megizzasztott mindnyájunkat igényességével. Viszont kiálltuk a próbát és új élményekkel és tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

Erdélyi Attila, Csák Pista, Erdélyiné A. Gabriella, Peter Janků , Puntigán József

Ezután még „letudtuk” a következő Őszi Színházi Napokat és nekiálltunk a Kísértetszonátának. Sok-sok megbeszélés és elemzés után, az első dolog a díszlet elkészítése volt, ami kegyetlen munkának bizonyult. Heteken át forrasztottunk, fúrtunk, faragtunk, szereltünk a Csemadok épületünkben, míg végre sikerült összeállítanunk a monumentális konstrukciót (kb. 5,5 m magas, 9 m széles és 7 m mély „szerkentyűről” volt szó).  Beletelt egy kis időbe, míg megszoktuk a biztonságos mozgást a díszletben, elől, hátul, fent, lent… Az egész műből látható egy s más a fényképeken. Vladoval ezután kezdtük el a próbákat, már a díszletben. Rengeteg szereplő, zene, effektusok… mind-mind a „Mágus” látványvilága, és mire minden a helyére került, eltelt egy-két hónap. Viszont Vlado elmondta, hogy ezt a darabot felkínálta profi színházaknak is, és sehol sem vállalták, főleg anyagi okokból kifolyólag.

Ez pedig egy csoportkép :-)*
*A szereplőket Csák Évike segített beazonosítani: az emeleten Győry Ildikó és Kandik Réka, a "gyásznép": ülő sor balról-Bíróné Vámos Anikó, Sumec Erika, Bene Győző, Csák Etus, Gerő Ervin; álló sor balról: Vass Norbi, Máthé Erika, Volentová Steffi, Balázs Ildikó, Elöl: Csák Pista, Puntigán Józsi, Erdélyiné A. Gabriella

Egyébként a díszletet az a Peter Jankú tervezte, aki később sikeres díszlettervezőként dolgozott sok szlovák profi színház felkérésére színdarabok vagy musicalek színrevitelénél.  Ami a darab mondanivalóját illeti, nem vagyok biztos benne, hogy a mai napig megértették (-tem) a szereplők, sőt talán maga a szerző sem tudta, hogy mit akar annak idején. A viccet félretéve, egy öregemberről szól, aki nagy manipulátor, maga helyett keres egy „áldozatot”, akit teljesen átformálhat a maga szája íze szerint.  Az öregember – Hummel igazgató – (Csák Pista alakította), egy különös álomvilágban él, mely tele van víziókkal, volt vagy valós szereplőkkel az életéből, akiket teljesen „megmanipulál”, de a második rész végén „fellógatjuk” őkelmét. A darab végére átveszi a szerepét a „diák”, akit Jano Stankovič alakított, s becsületére legyen mondva, hogy a rengeteg szöveget tisztességesen megtanulta és előadta – tök szlovák létére!

Erdélyi Attila, Csák Pista, Erdélyi Gábor + 1 gyermek Bene Ricsi

A bemutató végül sok-sok kompromisszum és időzavar után 1995. június 5-re sikeredett a losonci Vigadóban. A közönséget sokkolta az előadás, a látvány a zene (Wagner, Pendereczky, Laibach, valamint operabetétek élőben Győry Ildikó előadásában), és nemcsak én vallom, hanem sokan mások is, hogy „ilyet még nem láttak” Losoncon.

Jano Stankovič, Csák Éva

Ismét csak eljutottunk Komáromba a Jókai Napokra, ahol igencsak nagy várakozás előzte meg az előadásunkat, főleg Vlado Sadílek személye miatt. Nos, nem okoztunk csalódást, megkaptuk a fődíjat, Vlado a legjobb rendezés díját és Csák Pista a legjobb férfialakítás díját.  Nagyon örültünk, de tudtuk, hogy az elért eredmények a jövőben bizonyos elvárásokat támasztanak majd a csoportunkkal szemben, mind szakmai, mind pedig a közönség szempontjából. A Jókai Napok győzteseként ismét képviselhettük az itthoni magyar amatőr színjátszást a mártoni Scenická žatván, ahol szintén nem maradtunk szégyenben. Vladot ott sokan ismerték, és a zsűri elnöke „megsúgta“, hogy mi voltunk a legjobbak, csak... nem nyerhettünk, mert... Ugye tudják miért, végül is a legsötétebb Mečiar korszakot éltük meg akkoriban. Nem baj, nem lógattuk az orrunkat, hiszen a politika mindig is beárnyékolta e tájak országainak kultúráját (még ma is). 1995 őszén a Kísértetszonátával mutatkoztunk be először a salgótarjáni közönségnek (köszönhetően többek között T. Pataki Lacinak és Editkének) a József Attila Művelődési Ház színpadán. Az ottani technikusokat is meglepte a díszlet, melynek felépítése már „csak” 5 órába tellett, szétszedése 4-be… közben egy „röpke „előadás és kész. Mit mondjak, az ottani közönség is sokkolva lett…

Az Erdélyi család angyalai: Anita, Beáta és Krisztina

Mindent egybevéve: a Kísértetszonáta volt addigi működésünk csúcspontja (nemcsak szerintem), és bár csak kilencszer játszottuk – az igényessége miatt (térben, időben, szereplők számában) –,  a mai napig nem szárnyaltuk túl semmi  hasonlóval, sem a hangulatát, sem az előállításához szükséges irdatlan melót sem.  Még ma is libabőrös vagyok, amikor a bemutatóról készült felvételt nézem és „nosztalgiázom”…
Mindezt nagyon nagy részben Vlado Sadíleknek, a „Mágus”-nak köszönhetjük, akivel ezután még négyszer volt alkalmunk együttműködni.
Ezzel viszont még nem ért véget az 1995-ös év… de erről majd legközelebb.

Aki nem hiszi, járjon utána…
(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók a csoport archívumából; a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

frissítés: a képek szereplőit Csák Évike és Erdélyi Gábor segített beazonosítani - Köszönöm!

Adventi játék: 1-7

Ahogy ígértem, szombaton az összes eddigi kérdést megjelentetem egy helyen, hátha valaki lemaradt valamelyikről és nem is tud róla...
És természetesen van új kérdés is, a mai, a hetedik (fotóval).
Nagyon fontos: a most megjelentetett összes kérdésre a választ szombat (ma) éjfélig fogadom el! Holnap jön az első hét táblázatos összesítése + az új kérdés.
Természetesen aki eddig szorgalmasan minden kérdésre válaszolt, az ma csak az új (7.) kérdésre koncentráljon.

1.    Melyik a kakukktojás, mert nincs itt a blogon?
a.    helytörténet
b.    színház
c.    napi hírek

2.    Hogy mondjuk helyesen magyarul: slahacska?
a.    főzőtejszín
b.    tejföl
c.    tejszínhab

3.    A losonci Kármán József Színkör/Színház a 90-es években melyik zenés- énekes darabbal aratott nagy sikert?
a.    Fanni hagyományai
b.    Elefántember
c.    Charley nénje

4.    Losoncon hogy hívják a Vigadó – református templom közötti teret?
a.    Piac tér
b.    Kubinyi tér
c.    Tugári tér

5.    Hogy mondjuk helyesen magyarul?
a.    infarkt, kontajner
b.    infarktus, kontajner
c.    infarkt, konténer
d.    infarktus, konténer

6.    Kiről írt blogunk állandó szerzője, Puntigán József könyvet? (ajánlottuk itt a blogon)
a.    Kármán Józsefről
b.    Csontváry Kosztka Tivadarról
c.    Petőfi Sándorról

7.    Ki volt az a losonci származású rendező, aki 1989-ben színpadra állította a Fanni hagyományait Losoncon? 
a.    Horváth Lajos
b.    Szabó Árpád
c.    Vlado Sadílek


És még egy fontos dolog: a név nélkül írt válaszokat nem fogadhatom el, kérek legalább egy monogramot feltüntetni!

2013. december 6., péntek

Színházi archívum 7

Visszakanyarodva 1994 márciusához, a Vigadóban bemutatott Lehár emlékműsorhoz, találtam még 2 fotót. (A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

Feltételezem, hogy ők a Traditional band
Erről meg csak annyit feltételezek, hogy ők meg a táncosok...
 Sajnos a Bulgakov darab műsorfüzete eléggé kopottas benyomást kelt, de legalább a szereposztás benne van: 

 Itt meg néhány szó a darabról:

És a szokásos egy év krónikája:

Különös figyelmet érdemel még egy archivált dokumentum, igaz hogy 1993-ból, de csak most került hozzám: 

Holnap ismét a szokásos visszaemlékezés Attila "tollából", mondhatom nagyon kísérteties lesz...

Adventi játék 6

Losoncon éjjel Télapó (vagy a Mikulás?) beporozta egy kicsit a tájat, ennek örömére ma is játszunk...

Fontos figyelmeztetés: A mai és majd a holnapi kérdésre, ill. a holnapi heti kérdés-összesítésre a válaszokat szombat éjfélig fogadjuk el! Vasárnap megmutatom az e heti játék eredményeit a játékosokkal és begyűjtött pontokkal, és vasárnaptól már csak az új kérdésekre lehet majd válaszolni. Így aki nem akar lemaradni, kénytelen lesz szombaton is meglátogatni a blogot...

Ma kérdésünk pedig: 

6. Kiről írt blogunk állandó szerzője, Puntigán József könyvet? (ajánlottuk itt a blogon)
    1. Kármán Józsefről
    2. Csontváry Kosztka Tivadarról
    3. Petőfi Sándorról

2013. december 5., csütörtök

A losonci ALTERNATIVE Virágüzlet



Amikor megkértem az üzlet vezetőjét, Anitát, hogy küldjön nekem valami infót a boltról, válaszul az alábbi idézetet küldte, hogy ebben a mottóban minden lényeges benne van:
 

"Lásd a világot egy homokszemben,
A mennyországot egy vadvirágban,
Tartsd a végtelent két kezedben,
Az örökkévalót egy órában!"
                            (William Blake)



Legújabb partnerünk, a losonci ALTERNATIVE Virágüzlet a Vasúti utcában (Železničná) található, és a szokásos virágkötészeti szolgáltatásokon kívül megrendelésre virágokból készült alkalmi „ékszereket” is készítenek, illetve vállalják belterek és külterek díszítését is.


 Maga az üzlet
hétfőtől péntekig
9.00 – 16.00 óráig,
szombaton
9.00 – 12.00 óráig
tart nyitva.



  




Jelenleg éppen orchideák nagy választéka kapható, természetesen van mikulásvirág is!

 A rengeteg virágon kívül, adventi koszorúk, karácsonyi díszek, gyertyák, ajándéktárgyak és ilyen kedves kis manó várja a vásárlókat!

(Fotók: P. J.)

Adventi játék 5

Mai kérdésünk lehet hogy egyesek számára meglepő lesz, számomra az a meglepő, hogy ezt errefelé nem mindenki használja helyesen.
Szóval:


5. Hogy mondjuk helyesen magyarul?
    1. infarkt, kontajner
    2. infarktus, kontajner
    3. infarkt, konténer
    4. infarktus, konténer