Színházi archívum 5

Legutóbb Erdélyi Attila többek között Max Frish: Biedermann és a gyújtogatók című előadásra emlékezett vissza, érdemes visszalapozni a megjegyzésekhez is, ahol a csoport vezetője (Csák Pista) és a csoport tagjai is megírták visszaemlékezéseiket. 
Ma a darab műsorfüzetét mutatom meg, sok érdekes információt tartalmaz, érdekes olvasnivaló az is. (A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

Kellemes nosztalgiázást!

Hol volt, hol nem volt… 5

„Ó jaj, háromszor is ó, jaj…”   (A Kar)

Gyújtogatók Losoncon…
Akkor folytatnám az 1992-es évet. Akkoriban még igencsak bőven elfoglaltuk magunkat (a rákövetkező 1993, 1994-as évekkel egyetemben). Hiába, fiatalok voltunk és szépek, teli elszántsággal és tettrekészséggel. (- Ma már csak „szépek” vagyunk.) Nos, 1992 nyarán a Gyöngyösi  Mátra Művelődési Központ és a Gyöngyösi Játékszín egyhetes színházi szakmai táborozást szervezett nekünk Tarnamérán. Ez egy kisebb község Gyöngyöstől nem messze, termálvízzel és üdülőtáborral, valamint nem mellékesen itt található Magyarország egyetlen rendőrmúzeuma. A tábor gyümölcsözőnek bizonyult, szakmai szempontból továbbfejlesztettük a drámaelemzés és a színpadi mozgás alapjait, valamint különböző relaxációs gyakorlatokba  is belekóstolhattunk. Természetesen emellett strandoltunk és más módon is „relaxáltunk”.

Csák Pista, Erdélyi Attila, Rákos József

Itt választottuk ki következő darabunkat, amelyet azután íziben el is kezdtünk elemezni. A darab Max Frish: Biedermann és a gyújtogatók c. drámája volt, melyet ismét Szabó Árpi rendezett. A premiert szeptemberre terveztük, de végül különböző okok miatt október 9-én került bemutatásra a következő losonci Őszi Színházi Napok keretében. A darab tragikomédia, ahol a főszereplő Biedermann tipikus nyárspolgárként saját hírneve és vagyona megmentése érdekében gondolkodás nélkül feláldozza városát, amely a lángok martalékává válik. A rendezés ismét sajátos (Szabó Árpis), multifunkcionális díszlet (ezúttal konténerek helyett 200 literes fémhordók), teli fény és hangeffektusokkal, s gyújtogatásról lévén szó nem hiányoztak a petárdák és a bő színpadi füst sem. Ezt néha túlzásba is vittük, és a nézők „itták meg a levét” pl. Füleken, ahol ki kellett szünetben szellőztetni a nézőteret... A dráma klasszikus görög vonalát szerkezetileg a „Kar” szerepe jelentette, amit hat színészünk  mint  tűzoltó  jelenített meg a parancsnokukkal (Tóth Pista) egyetemben.

(Aki tudja írja meg, ki ez) végül Tóth Pistában egyeztünk ki :-)

Hozzátartozik még tevékenységünkhöz az 1992 júniusában bemutatott „A kíváncsi királykisasszony” c. mesejáték, melyet a losonci pedagógiai iskola diákjaiból álló „diákszínpadunk” adott elő, s melyet – rendes magyar tanárhoz méltón, Csák Pista rendezett Szabó Árpival közösen. A diákcsoport nem esett szét, sőt szűk egy éven belül folytatásként Farkas Imre: Iglói diákok c. darabját adták elő 1993 áprilisában, ezúttal a salgótarjáni T. Pataki László (R.I.P) és Patakiné Kerner Edit rendezésében. Velük azután még sokáig együttműködtünk, sőt Editke ma is színházunk aktív tagja.
Az 1992-es Őszi Színházi Napokhoz még annyi hozzátartozik, hogy itt fogadhattuk fellépőkként pl. a Gyöngyösi Játékszínt, vagy a pezinoki Mesélő Színházat, amely a Hamletet adta elő, igencsak érdekes változatban mintegy 50 percben, mozgásszínházként tálalva, Vlado Sadílek rendezésében. Igen, itt vettük fel a kapcsolatot azzal a Vlado Sadílekkel, aki a későbbiekben nagy hatással lett munkásságunkra, és több monumentális rendezése csoportunkkal igencsak megmozgatta nemcsak a szakma, hanem a nézők fantáziáját is. Egyik komáromi újságíró jó pár éve a „Mágus” becenevet adta neki, de erről majd a későbbiekben. Egyébként Vlado is losonci születésű, jelenleg Pozsonyban élő szabadúszó színész-rendező (tőle kunyeráltunk ki akkor ősszel egy egész csomag filmfüst alapanyagot a Biedermannhoz), s mint ilyen természetesen ismerte Árpit, hiszen a hetvenes években már együtt dolgoztak nem egy darabban.

Erdélyiné A. Gabriella, Rákos József

1992 decemberében sor került még Tóth István önálló estjének bemutatására Rákos József rendezésében, majd 1993 januárjában egy meghívásnak eleget téve Balassagyarmaton mutattuk be a Biedermann és a gyújtogatókat, mégpedig a Magyar Nyelvű Színjátszók és Versmondók I. Nemzetközi fesztiválján. A zsűri alaposan „szétszedte” az előadást (kiderült, hogy a zsűrielnök vizsgadarabja volt az egyetemen), de végül pozitív volt a végkicsengés. Pedig ott fordult elő, hogy a főszereplő saját magát szólította meg a színpadon... Ezután megfogadtuk a zsűri egy-két tanácsát a darab tempóját és a játékidejét illetően .
1993 áprilisában „nekimentünk” egy újabb zenés darabnak, Pierre Barrlett – Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága címmel. A rendező a gyöngyösi Jankovits Jenő. Újabb tagokkal bővült csoportunk (Erdélyi Gábor, Vas Norbi, Bene Győző, stb.), így pl. szerény személyem Csák Pistával együtt ezúttal „pihentünk” és csak a technikusok szerepét vállaltuk az előadásban. Mivel az azévi Jókai Napokra „nem mertünk” újabb zenés darabbal nevezni (sic.), ezért a premiert csak őszre terveztük be. A témára később még visszatérek.

Csák Lídia, Rákos József

1993 májusában – hogy ne felejtsük el a diákokat – újabb bemutatóra került sor, mégpedig  „Jelenetek” címmel , amely előadás Shakespeare Rómeó és Júliájából lett „kiszemezgetve”. A picit avantgarde, néhány részletében „filmesített”  előadás üde színfoltja lehetett volna a Jókai Napoknak, sajnos a bemutató időpontja a jelentkezési határidő lejárta utánra esett, így nem került el a fesztiválra. A szereplők közül okvetlenül meg kell említenem György Norbertet - akkori diákot -, aki a darab szerzőjeként és eszmei atyjaként végül mégis egészen az előadásig végigvitte az ügyet. Ha homályos emlékeim nem csalnak, Norbi ma is a művészet körül „ügyeskedik”, s költőként már megjelent egy-két verseskötete. De hogy ne unatkozzunk, májustól a Színkör támogatást nyújtott az akkor alakuló „Traditional Band” – nek , amely fiatalokból álló klasszikus jazzt játszó losonci zenekar volt, és rendelkezésükre bocsátottuk próbatermünket a Csemadok épületében. A zenekar a későbbiekben sok rendezvényünkön lépett fel, illetve pár év múlva már önállósodva számos jazzfesztiválon vett részt Európa-szerte.

A "Kar": Nagy Kati, Csíkány Andi, György Zsófi, Csák Évi

 Ami csoportunkat illeti, Komáromba végül a Biedermann és a gyújtogatókkal mentünk, felemás sikerrel.  Habár a zsűri egyik tagja megdicsérte a darabon elvégzett változtatásokat (a játékidőt lecsökkentettük, két felvonás helyett egyben ment le az előadás), a kiértékelés főleg „cseszegetéssel” ért véget (miért ez játszotta azt a szerepet, miért nem az, stb.). Ez nem ingatott meg minket, hiszen végül Szabó Árpi megkapta a legjobb rendezés díját, Csák Pista pedig színészi alakításáért különdíjban részesült.
A darabot végeredményben csak mintegy ötször játszottuk, de így is megérte, hiszen újabb elemekkel bővítettük látókörünket és színpadi tapasztalatainkat.
Ami az 1993-as évet illeti: folyt. köv.

Aki nem hiszi, járjon utána…

(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók a Biedermann és a gyújtogatók c. darab archívuma)