Egészen friss postám érkezett, afféle kiegészítőként a tegnapi programajánlóhoz.
Mutatom:
Szóval, a Szabó Gyula Emlékházban május 3-án (pénteken) 18.00 órától üveg- és mozaikművészeti kiállítás nyílik Róth Miksa műveiből.
A kiállítás június 15-ig tekinthető majd meg.
2019. április 29., hétfő
2019. április 28., vasárnap
MÁJUSI előzetes programajánló
Aki az ismert dalszöveg szerint szeretne május éjszakáján letépni minden orgonát, az jó lesz, ha igyekszik, mivel május majd csak szerdán kezdődik és addig lehet, hogy az orgonák is elvirágoznak… Aki ettől eltérő élményekre (is) vágyik, az olvassa el a havi előzetes programajánlót, és válasszon magának más programot. 😊
Például Rimaszombatban május 3-4. (péntek-szombat) tartják a Fő téren a Városnapokat, számos fellépővel, kicsiknek és nagyoknak szánt gazdag programsorral. Részletek a plakáton.
Május 4-én (szombaton) Füleken immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Füleki cross elnevezésű futóversenyt, ahol a felnőttek 5 és 13 km-en a gyerkőcök pedig akár néhány száz méteres távokon mérhetik össze az erejüket.
Losoncon szombat este csak az fusson, aki időben megvette a jegyét és nem szeretne lemaradni Marc Ribot koncertjéről a Franz Sörfőzdében. (Vagy induljon el időben és akkor nem kell futnia)
Az időben való indulás vasárnap sem árt azoknak, akik nem szeretnék lekésni a Szomolány-Kisloconc-Vöröskő-Alsóbodok útvonalat bejáró autóbuszos kirándulást a losonci Phoenix Lutetia PT szervezésében. Értesüléseim szerint az autóbusz és a várólista is megtelt.
A következő hét is egészen jó programokkal kezdődik Losoncon, hiszen május 6-án (hétfőn) ismét találkozó a könyvtárban, ezúttal Böszörményi István mutatja be az 1919-es Losonci Almanachot. A 17.00 órakor kezdődő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a Nógrádi Könyvtár olvasótermébe.
Egy órával később, azaz 18.00 órakor pedig Fragile koncert kezdődik az Apolló Moziban. A népszerű énekegyüttesre jegyek 14 euróért válthatók.
Május 7-én (kedden) Rimaszombatban helyi fiatal tehetségek mutatkoznak be este 18.00 órakor a Városi Művelődési központban.
Május 9-én (csütörtökön) Rimaszombatban Levente Péter és Döbrentey Ildikó tartanak „Lelkiderű-gyakorlatot” 17.30 órától a Csillagházban. Az előadást dedikálással egybekötött könyvvásár követi majd. A belépés pedig díjtalan.
Május 11-én (szombaton) ismét anyák napi Míľa pre mamu elnevezésű rendezvény Losoncon a Köztársaság téren. Délután 14.00 -18.00 óra között mindenféle műsorszám várható tehát a téren, ahová a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Május 17-18. (péntek-szombat) a losonci Galéria üzletközpontba várnak minden kávé-, tea- és csokirajongót, ahol az említett finomságok fesztiválja zajlik majd. Kár lenne kihagyni 😊
Aki ott Gombóc Artúrként mindenféle csokit alaposan megkóstolt, az vasárnap egészen biztosan látogasson ki a Nógrádi pedál elnevezésű kerékpáros versenyre, amelyet május 19-én rendeznek a losonci strand mellett.
Vasárnap este pedig színházi előadáson lehet majd jól szórakozni 18.00 órától az Apolló Moziban, ahol többek között Kamila Magálová és Jozef Vajda is látható a Predstavím ťa oteckovi (Bemutatlak apunak) című szlovák nyelvű előadásban. Jegyek elővételben 17 euróért, kezdés előtt 20 euróért válthatók.
Május 23-án (csütörtökön) Rimaszombatban ismét könyvbemutatót tartanak majd a Csillagházban. 17.30 órakor Gyuricza Péter Visszidensek című művéről esik szó.
Aki pedig májusban a természetbe is vágyik, annak ajánlom sok szeretettel a Geopark Eresztvényi Látogatóközpontjának programkínálatát ITT.
Biztos vagyok benne, hogy a hónap folyamán további rendezvények is előkerülnek, azokról majd a heti programajánlókban esik szó.
Kívánok szerelmetes májust!

2019. április 23., kedd
Programajánló április 22-28.
Miután sikeresen túl vagyunk az ünnepi hosszú hétvégén, ismét ideje körülnézni, milyen kulturális programokat kínálnak a szervezők Losoncon és a környékén.
Ma, azaz április 23-án (kedd) este például érdemes lesz elsétálni az egyre több díjat begyűjtő Franz Sörfőzdébe, ahol ismét filmklubos vetítés lesz, mégpedig 19.30 órától. Ezúttal egy 2018-as orosz filmet, a Leto (Nyár) címűt vetítik, amely a 80-as évek Leningrádját idézi fel fekete-fehérben.
Rimaszombatban kedd este a Trio Impression koncertjével folytatódik a 39. Zenei Tavasz. A 18.00 órakor a VMK színháztermében kezdődő koncerten a rimaszombati Kolozsi Ágnes (fuvola), a turócszentmártoni Aneta Lednická (hegedű) és az eperjesi Monika Rahlová (zongora) a pozsonyi Művészeti Egyetem (VŠMU) végzős növendékei lépnek fel.
Április 24-én (szerdán) ismét magyar nyelvű szinkronnal tartanak vetítést a losonci Apolló Moziban. A Shazam! című egészen friss film 19.00 órakor tekinthető meg.
Április 25-ére (csütörtökre) már remélem visszatér a napsütés, hiszen PoZEMšťan (FÖLDlakó) címmel környezetvédelmi fesztivált tartanak a losonci Arany utcácskában. A délelőtt 10.00 órakor kezdődő rendezvény számos látnivalót és érdekességet kínál egészen 18.30-ig.
Látnivalóból a régi Városháza épületében székelő Városi Múzeumban sem lesz hiány, hiszen szintén csütörtökön nyílik meg Kríž Tamás képkiállítása 17.30 órakor. A Sila svetla (A fény ereje) című tárlat május 26-ig tekinthető majd meg.
Ugyanaznap 17.00 órától ismét magyar szinkronnal tekinthető meg a losonci Apolló Moziban a Princ Krasoň (azaz Bűbáj herceg és a nagy varázslat) című animációs film.
A héten vidékünkön koncertezik majd a Lotz trió is, csütörtökön Füleken a Bebek-toronyban 17.00 órakor, pénteken Losoncon a Szabó Gyula Emlékházban szintén 17.00 órakor.
Április 27-én (szombaton) Gazda- és Kézműves Napot szerveznek a losonci Ladovo gazdaságban, ahol lovakkal, birkákkal, kutyákkal tartanak mindenféle versenyt és bemutatót, lesz kézművesvásár, mezőgazdasági gépek kiállítása és természetesen folklórcsoportok is fellépnek. A rendezvény 9.00 órától várja az érdeklődőket.
Szombaton még egy remek program várható Losoncon, hiszen a zsinagógában este 18.00 órától a Solamente naturali régizenei együttes lép fel a Thesaurus projekt című összeállításával, amely 17-19. századi héber dallamok gyűjteményéből áll. A hangverseny tetszőleges belépődíj ellenében hallgatható meg.
Kívánok mindenkinek kellemes napokat!

2019. április 18., csütörtök
2019. április 7., vasárnap
Programajánló április 8-14.
Habár a tavaszi éledező természet jelentős csáberővel bír, azért ne hanyagoljuk el a zárt terekbe hívogató rendezvényeket sem. A héten is lesz miből válogatni.
Április 11-én (csütörtökön) a Kármán József Alapiskola és Óvoda Ráday-termében Tolcsvay Béla Kossuth-díjas előadóművész műsora látható az eredetileg meghirdetett 17 óra helyett fél órával korábban, 16.30 órától. Utána gömöri táncház a File Bandával.
Ugyanaznap, illetve majd április 25-én ismét, magyar szinkronnal tekinthető meg a losonci Apolló Moziban a Princ Krasoň (azaz Bűbáj herceg és a nagy varázslat) című animációs film.
Egyébként Losoncon április 11-én és 12-én húsvéti vásárt rendeznek a Köztársaság téren.
Április 12-én (pénteken) a kicsiket várják 15.30 órára a Kármánsuliba, ahol a CSIRIBIRI húsvéti játszóházban hímes tojások készülnek majd Hajdók Hajnalka vezetésével.
Ugyanaznap a losonci zsinagógában húsvéti koncertet tartanak. A 18.00 órakor kezdődő rendezvényen a nagyzenekarral, kórussal és szólistákkal együtt összesen 85 fellépő előadásában Gabriel Fauré Requiemje mellett Bach és Schubert művek is felhangzanak. Jegyek 15 eurótól kaphatók.
Rimaszombatban április 12-én Pozsony és a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás mutatkozik be 17.30 órától a Csillagházban. Korpás Árpád, a társulás alelnöke a Légy lámpás előadássorozat keretén belül mutatja be a társulás tevékenységét.
Aki Rimaszombatban inkább Miro Jarošra kíváncsi, az pénteken menjen 17.00 órára a Városi Művelődési Központba, ahol a Ťuki Tour 3 címet viselő turnéja keretében megtartott koncert hallgatható meg. Jegyek 10 euróért válthatók.
Április 13-án (szombaton) Losoncon Eric Chenaux kanadai énekes és gitárost lehet körbe ülni az Apolló Mozi előcsarnokába tervezett koncertjén este 20.00 órakor. Összesen 60 darab jegyet bocsátanak forgalomba, darabja 9 euróba kerül.
Vasárnap, április 14-én pedig érdemes lesz ellátogatni a Nógrádi Múzeum és Galériába, ahol a művészet világnapja alkalmából 14.00 és 17.00 óra között kortárs fiatal alkotók avatnak be a különböző technikákba, saját alkotások is készíthetők majd, illetve megtekinthetőek az aktuális kiállítások is. Kedvező időjárás esetén a rendezvény az épület udvarán, kertjében zajlik, ahol akár piknikezni is lehet.
Kívánok kevésbé bolondos áprilist!

2019. március 31., vasárnap
ÁPRILISI előzetes programajánló
Nem szeretném fölöslegesen a szót szaporítani, ezért csak néhány programra szeretném felhívni most a figyelmet. Biztos vagyok benne, hogy a heti programajánlókba további rendezvények is bekerülnek majd…
Mindjárt április 1-én (hétfőn) minden érdeklődőt vár a Nógrádi Könyvtár, ahol a Szótértők találkozóján Szabó Magda és Szobotka Tibor lesz terítéken, az eddigi időponttól eltérően, délután 17.00 órától.
Április 4-én a Kármán Napok programsorozat következő eseménye Szomolay Tibor a Klán című regényének bemutatója lesz, 17.00 órától a Kármánsuli Ráday-termében.
Ugyanaznap este 18.00 órától szlovák nyelvű színházi előadás lesz látható a B.S. Timrava Színházban, amelyben egyebek mellett a gömöri születésű Varga Anikó is játszik. Az Ešte raz, ale lepšie (Még egyszer, csak jobban) című produkcióra jegyek 17,00 euróért válthatók.
Április 5-én (pénteken) a losonci Apolló Moziban egy friss Oscar-díjas film, a Green Book, azaz Zöld könyv tekinthető meg, magyar szinkronnal.
Április 11-én (csütörtökön) a Kármán József Alapiskola és Óvoda Ráday-termében Tolcsvay Béla Kossuth-díjas előadóművész műsora látható 17.00 órától. Utána gömöri táncház a File Bandával.
Losoncon április 11-én és 12-én húsvéti vásárt rendeznek a Köztársaság téren.
Április 12-én (pénteken) a kicsiket várják a Kármánsuliba, ahol CSIRIBIRI húsvéti játszóházat tartanak 15.30 órától.
Ugyanaznap a losonci zsinagógában húsvéti koncert. A 18.00 órakor kezdődő rendezvényen a nagyzenekarral, kórussal és szólistákkal együtt összesen 85 fellépő előadásában Gabriel Fauré Requiemje mellett Bach és Schubert művek is felhangzanak. Jegyek 15 eurótól kaphatók.
Rimaszombatban április 12-én a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás mutatkozik be 17.30 órától a Csillagházban. Korpás Árpád, a társulás alelnöke a Légy lámpás előadássorozat keretén belül mutatja be a társulás tevékenységét.
Április 13-án (szombaton) Losoncon Eric Chenaux kanadai énekes és gitárost lehet körbe ülni az Apolló Mozi előcsarnokába tervezett koncertjén este 20.00 órakor. Összesen 60 darab jegyet bocsátanak forgalomba, darabja 9 euróba kerül.
Április 26-án (pénteken) a Szabó Gyula Emlékházban Ronald Šebesta klarinétművész és a Lotz-trió koncertje hallgatható meg. A Mozart varázslatos kürtje című koncert 17.00 órakor kezdődik.
Nagy vonalakban tehát ennyi, kellemes áprilist mindenkinek!

2019. március 24., vasárnap
Programajánló március 25-31.
Március utolsó hete is elérkezett, lássuk mi vár ránk, így a Kármán Napok közepe táján.
Március 28-án (csütörtökön) érdemes lesz 17.00 órára ellátogatni a Kármánsuli Ráday-termébe és meghallgatni Puntigán József előadását Csontváry Kosztka Tivadar nógrádi éveiről. Szó esik a Gácson gyógyszerészként eltöltött 10 esztendő meghatározó szerepéről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Március 29-én (pénteken) Rimaszombatban Bartók emlékkoncertet tartanak 18.00 órától a Városi Művelődési Központban. Az emlékkoncerten közreműködnek a Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai, a Bartók 4 formáció és az Uljanka énekegyüttes. A koncert után egy dokumentumfilmet is levetítenek a világhírű magyar zeneszerzőről.
Március 30-án (szombaton) Rimaszombatban 17.30 órától a Csillagházban a Légy lámpás előadás-sorozat következő részében Dr. Feszty Dániel előadása hallgatható meg a „Nagyhitűségről”, amely Feszty Árpád és fivérei merész tervei nyomába ered.
Füleken ugyanaznap felbuzdulva az I. Íjcsata sikerén megtartják a II. Íjcsatát is a Mocsáry Lajos Alapiskola tornatermében. Részletek és elérhetőségek ITT.
Aki nyilazás helyett szombaton inkább túrázna egy jót, az jelentkezzen március 29-ig a Novohrad-Nógrád Geopark vezetett gyalogtúrájára, amelyet március 30-án tartanak a Fülek - Füleki sziklák - kőkút - Bolgáromi bánya - Bolgárom - Fülek útvonalon. Indulás 9.00 órakor a füleki VMK elől. Részletek a plakáton.
Losoncon túra helyett sétálni invitáljuk a nagyérdeműt március 31-én, vasárnap délután. Böszörményi István és Puntigán József vezetésével évfordulóik helyszíneit járjuk be: Református templom (1609), Kármán József (1769), Losonci csata (1849), Petőfi emléktábla (1899), az 1. világháború emlékei (1919). Találkozó 14.00 órakor a református templom melletti Kármán-emlékműnél. Mindenkit szeretettel várunk!
A fentieken kívül érdemes megállni a múzeumokban is, mindegyikben érdekes kiállítások várják, hogy felfedezzük őket!
Kellemes ibolyaillatú napokat mindenkinek!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)