A következő címkéjű bejegyzések mutatása: június. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: június. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 16., vasárnap

Programajánló június 17-23.

A héten beköszönt a csillagászati nyár, addigra remélem ez a hőség is alábbhagy 😊
Az előttünk álló napokra is találtam néhány érdekes rendezvényt Losoncon és a környéken.  


Június 17-én (hétfőn) Rimaszombatban a VMK színpadán Gál Tamás és Kiss Szilvia látható Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című előadásukkal. 


Június 20-án (csütörtökön) érdemes lesz a losonci Arany utcácska felé venni az irányt, ott ugyanis a 30-as évekbe tekintenek vissza a szervezők. Lesznek korzózó polgárok, népiviseletbe öltözött piacozók, kézművesek, lesz némi frissítő, fellép az Ipeľ folklóregyüttes, 17.15-től pedig a Traditional Dixie Stompers emeli zenéjével az alaphangulatot. Bővebben ITT.


Június 21-én (pénteken) Csontváry Kosztka Tivadar halálának 100. évfordulója alkalmából Gácson az egykori gyógyszertár épülete előtt 16.30 órakor emléktáblát lepleznek le, majd rövid vezetett sétát követően 18.00 órától szlovák-magyar misét tartanak a templomban.

Mindez remek bevezetője lehet a szombat-vasárnapi (jún. 22-23.) két napos kirándulásnak Csontváry nyomában, amelynek útvonala: Losonc - Kisszeben - Igló - Ótátrafüred (Tarajka, tarpataki vízesések) - Kakaslomnic - Selmecbánya - Gács – Losonc. Részletekkel a szervező, a Phoenix Lutetia PT szolgál, ill. a rendezvény oldalán olvashatók.

Június 23-án (vasárnap) gazdag műsor várja a losonci liget látogatóit, ugyanis a TA3 televízió alapítványa jótékonysági rendezvényt szervez, amelynek keretében egyrészt a kiselejtezett ruháinktól tudunk megszabadulni, másrészt kerékpáros versenyen vehetünk részt, lesz kézműves vásár is a „Nógrádi termék” tanúsítvánnyal rendelkező kézműveseknek köszönhetően és sok-sok fellépő. A délben kezdődő rendezvényre a belépés ingyenes. Részletek ITT.

Akinek mindez vasárnap kevés lenne, az még elmehet 18.00 órára a zsinagógába, ahol Marian Varga emlékkoncertet tartanak, Cesty, ktoré nevedú do Ríma (Utak, amelyek nem Rómába vezetnek) címmel. A belépőjegy 5 euróért vásárolható meg.

Kívánok hűsítő napokat!

2019. június 9., vasárnap

Programajánló június 10-16.

Pünkösdi nyarunk lett hirtelen, szerencsére már nyitva vannak a strandok is, hűsölhetünk kedvünkre.
Aki a vizes kalandok mellé másokra is vágyik, annak szól ez a heti programajánló 😊


Mindjárt a hét elején, azaz június 10-én (hétfő) a losonci vasútállomásra légióvonat érkezik, amelyet hétfőn 10.00 óra körül ünnepélyesen fogadnak, majd 18.00 óráig ingyenesen tekinthető meg, majd kedden is 8.00-18.00 óra között. Iskolai csoportok előzetes bejelentkezés alapján ismerkedhetnek meg a 14 vagonból álló szerelvénnyel. Ráadásul azt is megtudhatjuk, akadt-e légiós a felmenőink között…

Június 13-án (csütörtökön) 16.30 órától Mórocz Magdolna beszél a női egészségvédelemről és a Kriston intimtornáról a Ringató keretén belül az anyukáknak a Kármán József Alapiskolában.

Szintén csütörtökön csak 18.00 órától Lenka Filipová és vendégei láthatók és hallhatók a losonci zsinagógában.   


Június 14-16-án (péntek - vasárnap) gazdag programmal várja a látogatókat a füleki vár a XX. Várjátékokra. Pénteken estefelé harangöntés, szombaton verbuválás, óriásbábok, solymászok, történelmi táncok, étkek, fegyverek és sok egyéb, vasárnap pedig íjászverseny várható. Részletek és mindenféle belépődíj a plakáton.


Aki vasárnap délután színházba menne, annak irány Pinc, ahol Szarvas József előadása, a Pustol a hó, avagy könnyű neked Szarvas Józsi… című produkció tekinthető meg 15.00 órától. Belepődíj 1 euró a Kultminor támogatásával. Jegyet rendelni a községi hivatalban lehet a 047/43 94 187 vagy a 0907 77 65 66 tel. számon.


Akinek mindez kevés vasárnap, az menjen el Rimaszombatba 18.00 órára a Fekete Sas udvarára, ahol Tóbiás Szidi nyitja meg a 2. Szombati Jazztivalt. Jegyek elővételben 12 euróért, a helyszínen 15 euróért válthatók.

Végezetül idebiggyesztem 1-2 strand weboldalát, ahol az aktuális nyitvatartási időről, a belépőjegy árakról is tájékozódhatunk. A losonci strand állítólag majd csak 17-én nyit…
Rapp, Novolandia nyitva, jegyárak. Alsósztregová strandfürdő nyitva, jegyárak.

Kellemes napokat mindenkinek!

2019. június 2., vasárnap

JÚNIUSI előzetes programajánló

Végre úgy tűnik, hogy júniusban június lesz és nem október, mint májusban 😊

Ma ennek megfelelően a losonci parkban zajlik délelőtt a gyermeknapi műsor, délután pedig a Nógrádi Múzeum és Galéria udvarára, kertjébe várják az érdeklődőket, akár piknikezésre is. A 14.00 órakor kezdődő rendezvény keretén belül nem csak a kert múltjáról és lehetséges jövőjéről esik szó, hanem a gyógynövénytermesztésről is, sőt a gyerkőcök sem fognak unatkozni. A rendezvény idején az aktuális kiállítás is megtekinthető. A belépés ingyenes.


Június 3-án (hétfőn) 17.00 órától ismét találkoznak a Szótértők a Nógrádi Könyvtárban, ezúttal a Jelképek és üzenetek címet viseli az összejövetel.

Szintén hétfőn Randevú címmel szórakoztató műsor tekinthető meg (szlovák nyelven) 19.00 órától a B.S. Timrava Színházban. Ján Snopko humorista vendégei a népszerű színészek, Ady Hajdú és Lukáš Latinák lesznek, a zenéről Tomáš Bezdeda gondoskodik. Belépőjegy 12 euróért váltható.

Június 5-én (szerdán) ismét babaszínházi előadásra várnak minden gyermeket 0-3 éves korig a Kármán József Alapiskola és Óvodába. A győri Vaskakas Bábszínház vendégszereplése 10.00 órakor kezdődik.

Június 7-8-án ismét JúniusFeszt Rimaszombatban sok-sok fellépővel a Szabadtéri Színpadon. Részletes program ITT.


Június 8-án (szombaton) ismét fergeteges Családi Nap várható a losonci magyar óvoda udvarán Gyereknek áll a világ címmel. A reggel 9 órakor kezdődő rendezvényen kézműves foglalkozások, csillámtetkó, légvár, főzőverseny, süticsoda verseny, habparty és sok egyéb várható, fellép a Recefice bábcsoport és a Pitypang néptánccsoport is. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

A vonatok és a történelem iránt érdeklődők ne hagyják ki június 10-én és 11-én (hétfő-kedd) a losonci vasútállomáson kiállított légióvonatot, amelyet hétfőn 10.00 óra körül ünnepélyesen fogadnak, majd 18.00 óráig ingyenesen tekinthető meg. Iskolai csoportok előzetes bejelentkezés alapján ismerkedhetnek meg a 14 vagonból álló szerelvénnyel. Ráadásul azt is megtudhatjuk, akadt-e légiós a felmenőink között…

Június 13-án (csütörtökön) 16.30 órától a Ringató keretén belül ezúttal az anyukákra fókuszálnak, akiknek Mórocz Magdolna beszél a női egészségvédelemről és a Kriston intimtornáról a Kármán József Alapiskolában.

Szintén csütörtökön csak 18.00 órától Lenka Filipová és vendégei láthatók és hallhatók a losonci zsinagógában. Akad még néhány 18 eurós belépőjegy.


Június 14-16-án (péntek - vasárnap) gazdag programmal várja a látogatókat a füleki vár a XX. Várjátékokra. Pénteken estefelé harangöntés, szombaton verbuválás, óriásbábok, solymászok, történelmi táncok, étkek, fegyverek és sok egyéb, vasárnap pedig íjászverseny várható. Részletek és mindenféle belépődíj a plakáton.

Aki vasárnap este egy kis változatosságra vágyik, az menjen el Rimaszombatban a Fekete Sas udvarára, ahol Tóbiás Szidi nyitja meg 18.00 órától a 2. Szombati Jazztivalt. Jegyek elővételben 12 euróért, a helyszínen 15 euróért válthatók. 

Június 17-én (hétfőn) Rimaszombatban a VMK színpadán Gál Tamás és Kiss Szilvia látható Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című előadásukkal. Mivel kamaraelődásról van szó (kb. 60 fő számára), jó lesz időben megvenni az 5 eurós belépőjegyet!

Június következő hétvégéje Csontváry Kosztka Tivadar jegyében telhet, ha mi is úgy akarjuk. Ugyanis június 21-én (pénteken) a festőművész halálának 100. évfordulója alkalmából Gácson az egykori gyógyszertár épülete előtt 16.30 órakor emléktáblát lepleznek le, majd rövid vezetett sétát követően 18.00 órától szlovák-magyar misét tartanak a templomban.

Mindez remek bevezetője lehet a szombat-vasárnapi két napos kirándulásnak Csontváry nyomában, amelynek útvonala: Losonc - Kisszeben - Igló - Ótátrafüred (Tarajka, tarpataki vízesések) - Kakaslomnic - Selmecbánya - Gács – Losonc. Részletekkel a szervező, a Phoenix Lutetia PT szolgál, ill. a rendezvény oldalán olvashatók.

A hónap végén, június 28-29-én (péntekn-szombat) Bolykon ismét kétnapos Ľadovo Fest sok-sok fellépővel. Részletek a rendezvénynél ITT.

Mellesleg tegnap megnyitotta kapuit a Novolandia fürdő is Rappon, lehet menni pancsizni 😊

Kívánok sok örömteli pillanatot júniusban is!

2018. június 24., vasárnap

Programajánló június 25. – július 1.

Nyár van! Az időjárás ugyan ezt nem mindig veszi figyelembe, de mi igazán ne zavartassuk magunkat: nyár van és kész! :-)
Következzen néhány remek program a hétre:

Még ma (vasárnap) este a losonci zsinagógában More chassidic songs, azaz haszid dalok csendülnek fel a Baruch Myers, Boris Lenko, Jozef Lupták és Miloš Valent összetételű kvartett előadásában. A 18.00 órától kezdődő koncertre jegyek 5 euróért kaphatók.

Rimaszombatban ugyanebben az időpontban kezdődik a Komáromi Jókai Színház előadása Dosztojevszkij Félkegyelmű című lélektani regényének színházi adaptációja a Városi Művelődési Központ színháztermében.

Aki a héten szívesen építene kalákában fürdőt, az menjen Egyházasbástra, ahol június 25. és július 1. között I. Felvidéki fürdő- és közösségépítő kalákát tartanak, amelynek célja a Mogyorós-kút új arculatának létrehozása. A munkán kívül esténként Böszörményi István előadásán, Zselenszky Tamás egygitáros estjén, Kerényi Éva könyvbemutatóján és Topor Feri táncházában lehet kikapcsolódni. Jelentkezés és bővebb infó e-mailben a medvesalja@gmail.com címen, telefonon +421911615896 telefonszámon. 


Június 28-án (csütörtökön) rendhagyó helyszínen tartja szokásos foglalkozását a losonci Ringató csoport. 10.00 órára a ligetbe várják családi piknikre a kicsiket és nagyokat, ez egyben évadzáró is lesz részükről. Gyümölcsöt, sütit szívesen fogadnak…


Ugyan nem éppen kulturális rendezvény, de bizonyára sokakat érdekel: június 29-én Vilkén jár Böjte Csaba és 18.00 órától szentmisét mutat be a helyi római katolikus templomban.


Június 29-én (pénteken) este 21.00 órától csendül fel a ligeti amfiteátrumban Verdi Traviatája a besztercebányai Állami Opera előadásában. A szabadtéri előadásra jegyek 13 euróért kaphatók.

Június 30-án (szombaton) streetball rangadóra várnak kicsiket és nagyokat Losoncon. A 4 kategóriában megvalósuló mérkőzések 16.00 órától kezdődnek az Osloboditeľov lakótelepi „vidám játszótéren”. Jelentkezni június 26-ig lehet a városháza 147. sz. irodájában.

Aki ennél csendesebb kikapcsolódásra vágyik, annak ajánlom szíves figyelmébe a múzeumokat és képtárakat. A Nógrádi Múzeum és Galériában június 29-ig tekinthető még meg a Reflexie IV. című kiállítás.

A Szabó Gyula Emlékházban július végéig látogatható a Divín 2018 elnevezésű tárlat, amelyet Burai István emlékének ajánlottak. A kiállítás anyagát a Divényben 5 éve működő Bloom Galéria által rendezett 4. nemzetközi festészeti szimpózium képeiből válogatták össze. Az Emlékház péntekenként 14.00-17.00 óra között látogatható, más időpontot 2 nappal korábban ajánlatos egyeztetni a 0911 494 485 telefonszámon.

Kívánok mindenkinek kellemes napokat, továbbra is várom az értesítéseket az egyes rendezvényekről!

2018. június 17., vasárnap

Programajánló június 18-24.

Június második felében is egy sor izgalmas rendezvény vár ránk, nem csak Losoncon, hanem a közeli településeken is.


Ma Pincen 18.30 órától a Kassai Thália Színház művészeinek és Lackfi Jánosnak köszönhetően megtudhatjuk Milyenek a magyarok? A zenés útikalauzként hirdetett előadás 1 euró ellenében tekinthető meg.

Aki pénteken lemaradt a Timrava Színjátszócsoport bemutatójáról, az hétfőn, június 18-án megtekintheti Osvald Záhradník: Zurabája című művét 18.00 órai kezdettel (szlovák nyelven) a B.S. Timrava Színházban.

Aki színház helyett hétfőn este inkább mozizna, az elmehet a Franz Sörfőzdébe, ahol a Filmklub keretében 19.00 órától vetítik a Jöjj el napfény!/ Vnútorné slnko című francia romantikus vígjátékot Juliette Binoche főszereplésével.


Június 19-én (kedden) új kiállítás nyílik a Szabó Gyula Emlékházban Divín 2018, Burai István emlékére címmel. A Galéria Bloom Nemzetközi Festészeti Szimpóziumának kiállítása 17.00 órakor kezdődik, a megnyitón Mgr. Gabriel Nagy zongorázik, Martina Predajnianska pedig verset mond.
A kiállító művészek: Gonda Zoltán, Salmon György, Luffé, Jozef  Paluska, Ja Sancho, Ladislav Demko, Vincent Kaleta, Ivan Janicky, Július Simo, Marián Kompánek. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!


Június 22-én (pénteken) délelőtt 10.00 órára várják a legkisebbeket a szokásos Ringató foglalkozásra a Nógrádi Könyvtárba.


Ugyanaznap délután a nagyobb gyerekeknek is jelenésük lesz, hiszen 16.00 órakor kezdődik a B.S. Timrava Színházban a Kármánsuli gálaműsora, Az élet szép… címmel. A táncot, zenés, szórakozást és boldog vidám diákokat ígérő programra minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.

És hogy a legnagyobbak se maradjanak program nélkül pénteken, a ĽADOVO FEST 2018 zenei fesztivál kezdődik Bolykon, és szombaton is folytatódik. A rengeteg zenei fellépő mellett rengeteg egyéb programot is ígérnek a szervezők, részletek az esemény oldalán.

Június 23-án (szombaton) ismét Losoncon lép fel a népszerű Radosinai Naiv Színház, ezúttal a BESAME MUCHO című produkciót tekintheti meg a tisztelt nagyérdemű 19.00 órától a B.S.Timrava Színházban.

Aki szombaton színház helyett inkább Omega koncertre menne, az menjen Rimaszombatba, ahol a szabadtéri színpadon 21.00 órakor kezdődik a neves zenekar koncertje. 20.00 órától az Elán Forever előzenekar játszik. Jegyek 25 euróért kaphatók.


Csábról is érkezett egy meghívó, mégpedig a SzederFeszt elnevezésű fesztiválra, amely szombaton és vasárnap, azaz június 23-24. tart. Részletes program ITT olvasható.

És akinek még mindig kevés a szombati választék: idén Serkében rendezik meg a Ruiny /Romok elnevezésű rendezvényt, amely ezúttal nemzetközi vizuális és zenei élményeket ígér a serki romkastélyban. Jegyek 8 euróért online kaphatók.

Június 24-én (vasárnap) a losonci zsinagógában More chassidic songs /További haszid dalok/ csendülnek fel a Baruch Myers, Boris Lenko, Jozef Lupták és Miloš Valent összetételű kvartett előadásában. A 18.00 órától kezdődő koncertre jegyek 5 eurótól kaphatók.


Ugyanebben az időpontban kezdődik Rimaszombatban a Komáromi Jókai Színház előadása Dosztojevszkij Félkegyelmű című lélektani regényének színházi adaptációja a Városi Művelődési Központ színháztermében. Jegyek a kamarelőadásra korlátozott mennyiségben elővételben a Tompa Mihály Könyvesboltban kaphatók. Jegyár 8 €.

Kívánok mindenkinek kellemes napokat!

2018. június 10., vasárnap

Programajánló június 11-17.

Kétszer is megnéztem a naptárt, hogy valóban június közepén tartunk-e már, olyan hihetetlenül gyorsan múlnak a napok. Hogy az elkövetkező egy hétben ne csak munkával, hanem némi kikapcsolódással is múlassuk időnket, ismét csokorba gyűjtöttem a hét rendezvényeit.


Mindjárt hétfőn, azaz június 11-én a Szótértők találkoznak a Nógrádi Könyvtárban, a szokásos időpontban, 17.00 órakor. A Harminc találkozó után – vakáció előtt beszédes címet viselő találkozóra minden érdeklődőt szeretettel várnak!


Június 12-én (kedden) délután 15.00 órára várják a legkisebbeket a Kármán József Alapiskola Ráday-termébe a ringatósok, ahol a Vaskakas Bábszínház a Tütü-Tutu-Autó című előadását tekinthetik meg a 0-3 év közötti apróságok szüleikkel együtt. A részvétel ingyenes.

Június 13-án (szerdán) Rimaszombatban a Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola FOUR FEST című rendezvényén nem csupán a versenyzés kap teret, hanem focitorna, DJ show és a sztárvendég a Metalinda együttes is. Ez utóbbi este 19.00 órakor kezdi koncertjét a Fekete Sas udvarán.

Szintén június 13-án tartja idei utolsó bemutatóját a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Este 19.00 órától Heinrich von Kleist: Az eltört korsó című vígjátékát tekintheti meg a nagyérdemű.

Losoncon június 14-én (csütörtökön) este 19.00 órakor az Apolló Moziban Jozef Hollý és zenekara ad koncertet. A produkcióra jegyek 17 és 19 euróért még kaphatók.

Aki inkább kórusműveket hallgatna a zsinagógában, az ne hagyja ki másnap, azaz június 15-én (pénteken) a megalakulásának 85-ik évfordulóját ünneplő Ozvena vegyeskar ünnepi koncertjét 17.00 órától. Belépődíj tetszés szerint.

Ugyanaznap este a B.S.Timrava Színházban tartja 125-ik premierjét a szlovák nyelven játszó losonci Timrava Színjátszócsoport. Osvald Záhradník: Zurabája című művét 18.00 órakor mutatják be, aki pénteken nem ér rá, az 18-án (hétfőn) megnézheti a reprízt.


Június 16-án (szombaton) Füleken a várat elfoglalják a törökök. Az idei rendezvény valódi török hangulatú érdekességekkel, az Ezeregyéjszaka meséivel, harci bemutatókkal és előadásokkal, szúfi zenével, interaktív, a keleti kultúrát, művészetet és kézművességet bemutató állomásokkal, gasztronómiai specialitásokkal, vízipipával, müezzin énekkel, mobil szerájjal és sok más különlegességgel várja a látogatókat! Belépőjegy felnőtteknek 3 euró, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 1,50 €.
Másnap, azaz június 17-én ugyanott immár 12-ik alkalommal tartanak íjászversenyt. A különböző kategóriákban zajló megmérettetésre akár a helyszínen is lehet még jelentkezni.


Június 17-én este Pincen lép fel a Kassai Thália Színház, mégpedig a Lackfi János művei alapján készült Milyenek a magyarok című zenés útikalauzzal. Az előadás 18.30 órakor kezdődik és jelképes, 1 eurós belépő ellenében tekinthető meg.

Kívánok mindenkinek kellemes ÉLményekkel teli napokat!

2018. június 3., vasárnap

JÚNIUSI előzetes programajánló

Már pár napja június van, éppen ezért itt az ideje, hogy nagy vonalakban áttekintsük, mi vár ránk az év hatodik hónapjában Losoncon és a környéken.

Mindjárt ma délután bóklászhatunk egy kellemeset a Nógrádi Múzeum és Galéria kertjében, ahol 14.30 órától megismerkedhetünk az épület és kertje történetével a Nyitott parkok és kertek hétvégéjének keretén belül. 15.30 órakor zenés irodalmi műsor következik, közben a kertben megtekinthető lesz egy fényképkiállítás, illetve az intézmény aktuális kiállításai is a termekben. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak egy vasárnap délutáni kerti piknikre a szervezők.


Szintén ma délután 17.00 órakor tekinthető meg a Marica grófnő című operett három felvonásban a B.S. Timrava Színházban tánckarral és a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral.

Június 4-én (hétfőn) családi moziba várják az érdeklődőket a Franz Sörfőzdében megvalósuló filmklubos vetítésre, ahol egy 2017-es dán animációs filmet vetítenek 17.00 órától szlovák nyelvű szinkronnal: Neuveriteľný príbeh o obrovskej hruške (Hihetetlen történet az óriás körtéről).

  
Június 9-én (szombaton) a Füleki Művészeti Alapiskolában a Hugo Kauder Trio koncertezik 19.00 órától. Az Ivan Danko, Lakatos Róbert és Ladislav Fančovič összetételű együttes zongoratriókat játszik a romantikától napjainkig. A belépés díjtalan.


Rendkívüli módon június második hétfőjén tartják a „Szótértők” legközelebbi találkozóját. Június 11-én a Nógrádi Könyvtárban 17.00 órakor immáron harmincegyedik alkalommal jönnek össze a könyvbarátok, az esemény címe is ezt tükrözi: Harminc találkozó után – vakáció előtt. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!

Június 13-án (szerdán) Rimaszombatban a Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola FOUR FEST című rendezvényén nem csupán a versenyzés kap teret, hanem focitorna, DJ show és a sztárvendég a Metalinda együttes is. Ez utóbbi este 19.00 órakor kezdi koncertjét a Fekete Sas udvarán.

Hogy Losonc se maradjon ki a zenei programokból, június 14-én (csütörtökön) este 19.00 órakor az Apolló Moziban Jozef Hollý és zenekara ad koncertet. A produkcióra jegyek 17 és 19 eurós áron még kaphatók.

Aki inkább kórusműveket hallgatna a zsinagógában, az ne hagyja ki másnap, azaz június 15-én (pénteken) a megalakulásának 85-ik évfordulóját ünneplő Ozvena vegyeskar ünnepi koncertjét 17.00 órától. Belépődíj tetszés szerint.

Ugyanaznap este a B.S.Timrava Színházban tartja 125-ik premierjét a szlovák nyelven játszó losonci Timrava Színjátszócsoport. Osvald Záhradník: Zurabája című művét 18.00 órakor mutatják be, aki pénteken nem ér rá, az 18-án (hétfőn) megnézheti a reprízt.

Vasárnap, azaz június 17-én Füleken a várban immár 12-ik alkalommal tartanak íjászversenyt. A különböző kategóriákban zajló megmérettetésre június 15-ig lehet jelentkezni.

Június 22-én és 23-án zenei fesztivál zajlik Bolykon, amit az ellenség megtévesztésére úgy hívnak, hogy ĽADOVO FEST 2018 (Ľadovo ugyebár a tó Losonc mellett). A rengeteg zenei fellépő mellett rengeteg egyéb programot is ígérnek a szervezők, részletek az esemény oldalán.

Június 23-án (szombaton) ismét Losoncon lép fel a népszerű Radosinai Naiv Színház, ezúttal a BESAME MUCHO című produkciót tekintheti meg a tisztelt nagyérdemű 19.00 órától a B.S.Timrava Színházban. Aki nem szeretne erről lemaradni, az már most vegye meg a jegyét, már alig van szabad hely…

Aki szombaton színház helyett inkább Omega koncertre menne, az menjen Rimaszombatba, ahol a szabadtéri színpadon 21.00 órakor kezdődik a neves zenekar koncertje. 20.00 órától az Elán Forever előzenekar játszik. Jegyek 25 euróért kaphatók.*
 
Június 24-én (vasárnap) a losonci zsinagógában More chassidic songs /További haszid dalok/ csendülnek fel a Baruch Myers, Boris Lenko, Jozef Lupták és Miloš Valent összetételű kvartett előadásában. A 18.00 órától kezdődő koncertre jegyek 5 eurótól kaphatók.


Június végén még egy zenei csemege vár ránk Losoncon, egészen pontosan június 29-én (pénteken) este 21.00 órától csendül fel a ligeti amfiteátrumban Verdi Traviatája a besztercebányai Állami Opera előadásában. A szabadtéri előadásra jegyek 13 euróért kaphatók.

Még egy rendezvényre szeretném felhívni a figyelmet: Egyházasbáston június 25. és július 1. között I. Felvidéki fürdő- és közösségépítő kalákát tartanak, amelynek célja a Mogyorós-kút új arculatának létrehozása. A munkán kívül esténként Böszörményi István előadásán, Zselenszky Tamás egygitáros estjén, Kerényi Éva könyvbemutatóján és Topor Feri táncházában lehet kikapcsolódni. Jelentkezés és bővebb infó e-mailben a medvesalja@gmail.com címen, telefonon a +421911615896 telefonszámon.

Ennyi nagy vonalakban a június, biztos vagyok benne, hogy további rendezvények is előkerülnek még, érdemes lesz figyelni a heti programajánlókat is.

(*kiegészítve: június 4-én)

2018. május 27., vasárnap

Programajánló május 28. - június 3.

Május utolsó napjai állnak előttünk, a hétvége már június jegyében telik, és ez csak azt jelenti, hogy fokozódik a programválaszték.

Mindjárt hétfőn, azaz május 28-án a Nógrádi Múzeum és Galéria elsősorban a hölgyeket várja, hiszen 17.30 órától Varázslatos esszenciák / Čarovné esencie/ címmel tart (szlovák nyelven) előadást a nők egykori testápolási és szépészeti praktikáiról, majd a résztvevők maguk is természetes kozmetikumokat készíthetnek. Ráadásul az aroma touch masszázst is ki lehet próbálni és minden érdeklődő apró ajándékot kap. Hölgyeim, kár lenne erről lemaradni!

Aki megvette a jegyét az este 18.00 órakor kezdődő Peter Breiner zongorakoncertre az hétfőn ne maradjon otthon. A zsinagógában minden jegy elkelt.


Május 29-én (kedden) remek szórakozásban lehet része, aki Rimaszombatban jegyet vált a Hitted volna című vígjátékra. A Hernádi Judit és Kern András főszereplésével látható produkciót Verebes István rendezte. Az este 19.00 órakor a VMK színháztermében kezdődő előadásra jegyek a rimaszombati Tompa Mihály Könyvesboltban elővételben 17 eurós áron, a helyszínen 20 euróért válthatók. Bővebb infó: 0944/643 534.

Aki aznap este inkább angolul beszélgetne, az elmehet a Franz Sörfőzdébe, ahol 18.00 órától angol nyelvű társalgás zajlik majd a Fundamentum PT-nek köszönhetően.


Június és egyben a hétvége elég ütősen kezdődik, hiszen mindjárt június 1-én Rimaszombatban JúniusFeszttel nyitják a nyári buliszezont. A rendezvény gyermeknappal indul, a belépés 12 éves korig ingyenes. Lola rendezvény-nyitó produkcióját két nagykoncert követi, a Republic és az Edda művek 2 x2 órában zenél. Ezt követően Bárány Attila egy nyárnyitó afterpartyval zárja a napot.

Aki június első hétvégéjét inkább a természetben fotózással töltené, az ne hagyja ki az idei Medvesi Fotós Maraton június 1-3. között. Az esemény honlapján az érdeklődők minden szükséges információt megtalálnak: http://www.fotosmaraton.hu/

Vasárnapra, azaz június 3-ra ismét több rendezvény is jutott, hiszen a losonci ligetben gyermeknapi mulatságra várják a kicsiket. A délelőtt 9.30 – 12.00 óráig tartó, gazdag programot ígérő rendezvényre a belépés 1 euró ellenében lehetséges, cserébe frissítő is jár.

Ugyanaznap délután el lehet majd sétálni a Nógrádi Múzeum és Galéria kertjébe, ahol 14.30 órától megismerkedhetünk az épület és kertje történetével a Nyitott parkok és kertek hétvégéjének keretén belül. 15.30 órakor zenés irodalmi műsor következik, közben a kertben megtekinthető lesz egy fényképkiállítás, illetve az intézmény aktuális kiállításai is a termekben. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak egy vasárnap délutáni kerti piknikre a szervezők.


A hét és a vasárnapi programok csúcspontja pedig nem más, mint a 17.00 órakor kezdődő Marica grófnő című operett három felvonásban. A B.S.Timrava Színházban látható produkcióra jegyek még kaphatók.

Kívánok mindenkinek kellemes élményeket és természetesen továbbra is várom az értesítéseket az egyes rendezvényekről.

2017. június 25., vasárnap

Programajánló június 26.- július 2.

Kész, vége, ennyi volt június meg az iskolaév Szlovákiában, mindjárt kitör a vakáció, a nyaralás a szabadságolások időszaka. De még mielőtt nagyon szétszaladnánk a nagyvilágba, lássuk, mit tartogat számunkra a következő hét Losoncon és a környéken.

Aki nem tud mit kezdeni a mai délutánjával, az 16.30 órára elmehet a losonci zsinagógába, ahol Stano Masár: Dvere, stoly, stoličky a ďalšie (Ajtó, asztal, szék és egyéb) című kiállításának megnyitója zajlik majd Ján Fiala és Štefan Szabó zenei duó koncertje kíséretében. A kiállítás szeptember 3-ig lesz majd megtekinthető.


Ezen a héten rendhagyó módon csütörtök helyett kedden, vagyis június 27-én várják a legkisebbeket és anyukájukat a Nógrádi Könyvtárba, ahol a Ringató évadzáró foglalkozása 9.30 órakor kezdődik.

Szintén kedden este 19.00 órakor új férjet keresnek a B.S. Timrava Színházban. A Hľadá sa nový manžel című szlovák nyelvű komédiában a népszerű Zuzana Tlučková, Jožo Pročko, Marián Labuda ml. látható a színpadon. Jegyek a Városi Információs Központban és az Apolló Mozi pénztárában 10 euróért válthatók.


Június 29-én (csütörtökön) Rimaszombatba lesz érdemes színházba menni, hiszen a Komáromi Jókai Színház hozza el Rómeó és Júlia című örök klasszikusát. Az este 19.00 órakor kezdődő előadásra jegyek a Tompa Mihály Könyvesboltban elővételben 8 euróért válthatók, a helyszínen 12 euróért.  


Június 30-án (pénteken) retró bulit tartunk a Kármánsuli udvarán „Ízirájder öcsém” címmel. Az este 19.00 órakor kezdődő rendezvényen zsíroskenyérrel és limonádéval várjuk a nagyérdeműt, aki ennél többre vágyik, az az enni és innivalóját hozza magával. A jó hangulatról többek között a Miskolci Illés Emlékzenekar MIEZ Műhely gondoskodik, a belépés pedig ingyenes!

Nem feledkezhetünk meg a hűvös kiállítótermekről sem, a Nógrádi Múzeum és Galéria a megszokott nyitvatartási időben, a Szabó Gyula Emlékház pedig pénteken délután várja látogatóit, mindkét helyen Szabó Gyula festőművész műveiből állították össze a kiállított anyagot.

Én pedig továbbra is várom a rendezvénytippeket, megjelentetem itt a blogon.
Élvezzük ki június utolsó napjait, kulturálódjunk! :-)

2017. június 22., csütörtök

Ízirájder öcsém!

Bulizni jó, bulizni kell, és ha olyan remek alkalom kínálkozik erre, mint egy magyar retró buli így a nyár elején, akkor azt igazán kár lenne kihagyni!


Annál is inkább, mert a legutóbbi ilyen bulit 2014-ben tartottuk, annak meg már testvérek között is éppen 3 éve. Az akkori hangulatot EZEK A FOTÓK tükrözik, lehet nosztalgiázni.

Amit nem árt tudni a mostani buliról:
- a cím (Ízirájder öcsém) egyáltalán nem véletlen...
- az időpont: június 30. (péntek), kezdés 19.00 órakor
- helyszín: a Kármánsuli udvara, ami kövekkel borított (magassarkú cipővel nem érdemes kísérletezni sem)
- zsíroskenyér és limonádé a menü, aki másra vágyik, hozzon magával!

A buli ingyenes, a jó hangulat kötelező! :-)
Kár lenne otthon maradni...

2017. június 18., vasárnap

Programajánló június 19-25.

Aki nem rest, az sok-sok élménnyel gazdagodhat júniusban is Losoncon és a környéken. Nem kivétel ez alól a következő hét sem, lássuk, mit tartogat a számunkra.

Füleken még ma is a történelmi várjátékok várják a látogatókat a várba, ma zajlik a „XI. Nemzetközi Történelmi Íjászverseny“ a „Nógrád Íjásza“ címért és a „Füleki Vár Védője“ rangért, ahol szlovákiai és magyarországi íjászok mérik össze tudásukat különböző kategóriákban.


Vasárnap délután 15.00 órától Pincen a Kassai Thália Színház Páratlan páros című komédiája tekinthető meg, jegyek 1 euróért a községi hivatalban rendelhetők: 047/4394187, vagy a polgármester asszonynál: 0907776566.

Június 21-én (szerdán) mehetünk például moziba is, hiszen a losonci Apolló Moziban a cseh kinematográfia egy egészen friss termékét vetítik le, a Jan Hřebejk nevével fémjelzett Zahradníctvo: Rodinný priateľ (szabad fordításban: Kertészet: A család barátja) címűt. Bizonyára mindenki ismeri a Pelíšky című filmet, visszafelé haladva az időben ez a legelső része a trilógiának. Kezdés 19.00 órakor, jegyek 4 euróért válthatók.

Június 22-én (csütörtökön) a Nógrádi Múzeum és Galériában Fények és árnyak címmel nyílik kiállítás Szabó Gyula festőművész azon műveiből, amelyek az intézmény gyűjteményének részét képezik.

Másnap, június 23-án (pénteken) Szabó Gyula műveinek gyermekek által készített reprodukcióit állítják ki a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán termében (ha minden igaz).


De hogy ne csak beltéri programokat soroljak, szintén péntekre a város egy „Vidám játszótérre” várja a kicsiket és nagyokat, az Osloboditeľov utcai lakótelep közepére. Lesz zumba, gyermekszínházi produkció, zenekar, gulyásleves, streetballe, kerékpárverseny, foci, és hasonló „finomságok”. Mindez egészen ingyen.

Pénteken este a losonci víztározónál a zenéé lesz a főszerep a 19.00 órakor kezdődő „Ľadovo Fest 2017” keretében. A top DJ-ken kívül masszív hangosítást is ígérnek, sok egyéb program mellett. Jegyek elővételben 9 euróért, a helyszínen 11 euróért válthatók.

Június 24-én (szombaton) a Novohrad- Nógrád Geopark vezetett gyalogtúrája a Fülek - Salgótarján - Béri andezit oszlopok - Szentkút – Fülek útvonalon vezet majd. Jelentkezni legkésőbb június 22-ig lehet!

Aki túra helyett inkább rockfesztiválon adná ki fölös energiáit, az menjen el pénteken és szombaton a nagybalogi focipályára, ott zajlik ugyanis június 23-án és 24-én a VII. Balogvölgyi Rockfesztivál. Szombatra sörpörgő versenyt is ígérnek a szervezők (ez vajon mi lehet?). Bővebb infó ITT.


Június 25-én (vasárnap) 16.30 órától a kortárs művészetek kapnak teret a losonci zsinagógában: Stano Masár: Dvere, stoly, stoličky a ďalšie (Ajtó, asztal, szék és egyéb) című kiállításának megnyitója zajlik majd Ján Fiala és Štefan Szabó zenei duó koncertje kíséretében. A kiállítás szeptember 3-ig lesz majd megtekinthető.

Ennyi fért az e heti programajánlóba, továbbra is várom a rendezvénytippeket, szívesen megjelentetem itt a blogon.
Kívánok mindenkinek kellemes hetet!

2017. június 11., vasárnap

Programajánló június 12-18.

Igazán nem tudom hová rohan ez az idő, az ember jánya kettőt pislant és máris június közepén járunk… Hogy a következő héten se tévedjünk el az események között, sorba szedem mi vár ránk.

Június 14-én (szerdán) a Nógrádi Könyvtárban 16.00 órától Erika Jarkovská írónő mesél a könyveiről, és az észak-amerikai indiánokról.

Szerdán este 19.00 órától a népszerű humorista Milan Markovič a B.S.Timrava Színházban a „Páni Bratia” zenei duó kíséretében adja elő kabaréműsorát, amelyben a tőle megszokott szatirikus humorral tart tükröt korunk társadalmának. Jegyek 12 euróért például a Városi Információs Központban is kaphatók.

Már rég ejtettem szót arról, hogy csütörtökönként Ringató a legkisebbeknek a Nógrádi Könyvtárban, pénteken délutánonként 14.00 – 17.00 óra között a Szabó Gyula Emlékház is várja látogatóit, ahol jelenleg A tehetségtől a zsenialitás felé című kiállítás tekinthető meg Szabó Gyula műveiből.

A Nógrádi Múzeum és Galériában a Méhészek évével lehet megismerkedni, sőt workshopokat is tartanak iskolai osztályoknak, jelentkezni a plakáton feltüntetett elérhetőségeken lehet. (katt a színessel kiemelt szavakra)


Június 17-én (szombaton) egy egészen új kezdeményezés résztvevői lehetünk: PresSzóBeszéd címmel indítjuk útjára itt Losoncon azt a beszélgető sorozatot, amelynek háziasszonya a losonci Hoľko Réka lesz, témája pedig ezúttal a kisvárosból Budapestre kerülő fiatalok tapasztalatai, élményei, stb. A szombati beszélgetőpartnerek: Nagy Hajnal Csilla, Gyetvai Júlia és Schnelczer Tünde, helyszín: a Kubínyi téri udvarban található Chillout Caffe & Bar (a Városháza mellett). A 18.00 órakor kezdődő rendezvényre a belépés ingyenes, szomjoltó és egyéb italait mindenki maga fizeti :-)


Másnap, június 18-án a Kassai Thália Színház egy remek színházi előadását tekinthetjük meg Pincen. A Páratlan páros című komédia 15.00 órakor kezdődik, jegyek 1 euróért a községi hivatalban rendelhetők: 047/4394187, vagy a polgármester asszonynál: 0907776566.


Aki ennél nagyobb izgalmakra vágyik, az látogasson el június 17-én és 18-án Fülekre, ahol a XVIII. Füleki Történelmi Várjátékokat rendezik, szombaton 16.00 órától kézműves vásár és foglalkozások, gyermekműsorok, 18.00 órától lovagi torna, később a török és más seregek elfoglalják a füleki várat, de végül minden jóra fordul és ezt 21.30-tól tánccal és lakomával meg is ünneplik. Vasárnap Nemzetközi Történelmi Íjászverseny zajlik majd a Nógrád Íjásza címért.

És még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: a Novohrad-Nógrád Geopark legközelebbi vezetett gyalogtúráját június 24-én szombaton tartják, ezúttal a Fülek - Salgótarján - Béri andezit oszlopok - Szentkút – Fülek útvonalon. Jelentkezni legkésőbb június 22-ig lehet!

Programválaszték van bőven, már csak tőlünk függ, mivel töltjük napjainkat!

2017. június 4., vasárnap

JÚNIUSI előzetes programajánló

Losoncon gazdag gyermeknapi műsort kaptak kicsik és nagyok egyaránt, lássuk mi szép és jó vár még ránk a 2017-es esztendő hatodik hónapjában.

Aki nem rest, az még ma koncertre mehet a zsinagógába, az este 19.00 órakor kezdődő rendezvényre a belépőjegy 12 euróba kerül.


Június 5-én (hétfőn) 5 órakor találkoznak a Szótértők a Nógrádi Könyvtárban, ezúttal Kármán József és mások időszerű gondolatai lesznek terítéken a könyvtár új könyvszerzeményein kívül. Mindenkit szeretettel várnak!

Június 8-án (csütörtökön) Egész Szlovákia a gyermekeknek olvas, ez alól Losonc sem kivétel. A Nógrádi Könyvtár ehhez kapcsolódó rendezvénye reggel 9 órakor kezdődik.

A könyveknél maradva, június 14-én (szerdán) is sok szeretettel várnak a könyvtárba minden érdeklődőt, hiszen 16.00 órától Erika Jarkovská írónő mesél a könyveiről, és az észak-amerikai indiánokról.

Ugyaznap a népszerű humorista Milan Markovič is Losoncra látogat, hogy 19.00 órai kezdettel a B.S. Timrava színházban elmondja, ami a szívét nyomja. A tőle megszokott szatirikus, humoros, politizáló mondanivalóját a „Páni Bratia” duó zenei kísérete egészíti ki. Jegyek 12 euróért például a Városi Információs Központban is kaphatók. 


Június 17-én (szombaton) egy egészen új kezdeményezés résztvevői lehetünk: PresSzóBeszéd címmel indítjuk útjára itt Losoncon azt a beszélgető sorozatot, amelynek háziasszonya a losonci Hoľko Réka lesz, témája pedig ezúttal a kisvárosból Budapestre kerülő fiatalok tapasztalatai, élményei, stb. A szombati beszélgetőpartnerek: Nagy Hajnal Csilla, Gyetvai Júlia és Schnelczer Tünde, helyszín: a Kubínyi téri udvarban található Chillout Caffe & Bar (a Városháza mellett). A 18.00 órakor kezdődő rendezvényre a belépés ingyenes, szomjoltó és egyéb italait mindenki maga fizeti :-)
Mindenkit szeretettel várunk!


Másnap, június 18-án a Kassai Thália Színház egy remek színházi előadását tekinthetjük meg Pincen. A Páratlan páros című komédia 15.00 órakor kezdődik, jegyek 1 euróért a községi hivatalban rendelhetők: 047/4394187, vagy a polgármester asszonynál: 0907776566.

Június 23-án (pénteken) estére gondolom kevés horgász marad a losonci víztározó közelében, ott ugyanis a zenéé lesz a főszerep a 19.00 órakor kezdődő „Ľadovo Fest 2017” keretében. A top DJ-ken kívül masszív hangosítást is ígérnek, sok egyéb program mellett. Jegyek elővételben 9 euróért, a helyszínen 11 euróért válthatók.

Június 27-én (kedden) Miro Gavran: Hľadá sa nový manžel („Új férj kerestetik”) című szlovák nyelvű komédián vigadhatnak, akik este 19.00 órára elmennek a B. S. Timrava Színházba. A Zuzana Tlučková, Jožo Pročko, Marián Labuda ml. neveivel fémjelzett előadásra jegyek 10 euróért válthatók többek között a Városi Információs Központban is.


És még egy remek színházi produkció vár mindazokra, akik nem lesznek restek, és június 29-én (csütörtök) ellátogatnak Rimaszombatba, ahol a Komáromi Jókai Színház előadásában tekinthetik meg Shakespeare örök klasszikusát, a Rómeó és Júliát. Az este 19.00 órakor kezdődő előadásra jegyek a Tompa Mihály Könyvesboltban elővételben 8 euróért válthatók, a helyszínen 12 euróért.

Várom a további rendezvény-tippeket, és természetesen június 9. (péntek) éjfélig a blog Gyermeknapi játékának a megfejtését is!

Kellemes júniust mindenkinek!

2017. május 28., vasárnap

Programajánló május 29.- június 4.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy most lesz itt az ideje a június havi előzetes programajánlót összehozni, de annyi érdekes és különböző esemény vár minket ezen a héten, hogy bőven kitölti a heti programajánló kereteit is.

Kezdjük rögtön a mával: 14.00 órára várunk minden kedves érdeklődőt Gácson, hogy Böszörményi István vezetésével sétára induljunk a község nevezetességei nyomában.

Május 29-én, hétfőn a Nógrádi Könyvtárba várják mindazokat, akik szeretik Gustáv Murín könyveit, 16.00 órától legújabb kötetét, a Mafia 3 címűt mutatja be a szerző személyesen. A szlovák nyelvű esemény a szlovák szakirodalom részlegén zajlik majd. 


Június 1-én (csütörtökön) a Szabó Gyuláról elnevezett grafikai versenyre beérkezett munkákból nyílik kiállítás a Nógrádi Múzeum és Galériában délelőtt 10.00 órától. A Játékok alcímet viselő kiállítás június 18-ig tekinthető meg.

Június 2-án (pénteken) érdemes lesz elsétálni a Franz Sörfőzdébe, ott ugyanis az első „gazdavásárt” rendezik a tervek szerint. A helyi és környékbeli gazdák és kézművesek standjait a Sörfőzde és az egykori Rakottyai-gyár közötti udvaron kell keresni délután. Aki pénteken nem ér rá, az szombaton is vásárolhat, nézelődhet ugyanott.

Este 9-kor aztán örömében táncra is kelhet a Franzban mindenki, aki szereti az amerikai Nat Osborn Band muzsikáját. Immár másodszor zenél Losoncon a banda, jegyek pedig kizárólag az Arany utcai zeneműboltban kaphatók.


Rimaszombatban eközben pénteken JúniusFeszt, fellép Páko Marika és a Csillagvirág is, akit Wolf Kati és zenekara majd Vastag Csaba és zenekara követ. Az est fő attrakciója az Edda Művek nagykoncertje lesz. A pénteken 18.00 órakor kezdődő rendezvényre a gyermekeknek 12 éves korig a belépés ingyenes. Jegyek elővételben 10 euróért, a helyszínen 13 euróért vásárolhatók.

Június 3-án (szombaton) a város szervezésében gyermeknapot tartanak a Köztársaság téren Losoncon. A reggel 9.00 órakor kezdődő rendezvény így előzetesen kissé harciasnak tűnik, hiszen a fegyveres erők mutatkoznak be rajta, a harcokon kívül ejtőernyősök is potyognak az égből, de lesznek kutyák meg fegyverek is, szóval gyermeknap…

Délután a más szórakozásra vágyó gyermekeket is várják a Franzba a vásározó tömegen kívül, 15.30 órától szlovák nyelvű zenés gyermek-előadással kedveskednek nekik a gyermeknap alkalmából.


Aki inkább a népi mesterségekkel szeretne megismerkedni, annak sok szeretettel ajánlom figyelmébe a Járási Művelődési Központ Lenmag című, szlovák nyelven zajló délutáni rendezvényét, amelyre az intézmény udvarán kerül sor. A lenfeldolgozás rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket, sőt saját termékek is készíthetők tapasztalt lektorok vezetésével.

És természetesen szólnunk kell a Novohrad-Nógrád Geopark első júniusi gyalogtúrájáról is, amelyet június 3-án tartanak, a Fülek - Salgótarján - Béri andezit oszlopok - Szentkút – Fülek útvonalon. A reggel 8.30-kor induló túrára jelentkezni június 1-ig lehet.

Június 4-én (vasárnap) is a bőség zavara vár ránk, hiszen amolyan „igazi” gyermeknapi programokkal várják a kicsiket és a nagyokat a városi parkba, ahol 9.30-tól meséről mesére járhatnak az elvarázsolt erdőben, a mini ZOO mellett pedig 13.00 óráig zajlik majd a gazdag program.


Hogy vasárnap a felnőttek se maradjanak élmények nélkül, érdemes lesz este 19.00 órára elmenni a losonci zsinagógába, ahol a Genesis együttesben is gitározó Steve Hackett az izlandi Mezzoforte csapatban doboló Gulli Briem és a magyarországi Djabe együttes ad koncertet. Jegyek 12 eurótól kaphatók például a Városi Információs Központban is.

Kívánok mindenkinek történésekkel gazdag hetet, várom a tippeket a júniusi rendezvényekre!

2016. június 26., vasárnap

Programajánló június 27. – július 3.

Igen. Mindjárt vége. A júniusnak, a tanévnek itt Szlovákiában, egyszer majd a fociőrület is véget ér, mindenki lenyugszik, pihen, nyaral, dolgozik, és ha szerencséje van, pár év múlva majd úgy emlékszik vissza erre a 2016-os júniusra, hogy „Tudod, amikor…”.
Mert az élmények adják az élet sava-borsát.

Hogy június utolsó hetében se maradjunk élmények nélkül, összegyűjtöttem néhányat a mostani kínálatból.

Mindjárt hétfőn, június 27-én Rimaszombatba lesz érdemes ellátogatni, hiszen 11.00 órától egy fiatal fotográfus, Kresnye András fényképeiből készült kiállítás megnyitója zajlik majd a Városi Hivatal földszinti galériájában (Fő tér 2.). Az eseményt Páko Mária gitármuzsikája teszi majd feledhetetlenné. Egyébként a tárlat augusztus végéig látogatható.

Mellesleg ha már fotók: aki még nem látta Losoncot madártávlatból, az június 30-ig egész egyszerűen bepótolhatja ezt a hiányosságát, hiszen a Galéria bevásárlóközpontban addig tekinthető meg a légifelvételekből készült kiállítás.

A hét közbülső napjaira nem igazán találtam programot, de június 30-án (csütörtökön) a város sok szeretettel várja a kicsiket és nagyokat a „Vidám játszótérre” (Veselé ihrisko), amely ezúttal a füleki út feletti lakótelepen (Osloboditeľov) lesz megtalálható, számos fellépővel, sport- és kulturális eseménnyel. Kezdés 17.00 órakor.

Július 2-án (szombaton) a gyors autók és motorkerékpárok szerelmesei egyből Bolykra vegyék az irányt, pontosabban az ottani repülőtérre, hiszen ott reggeltől zajlik majd a Powerfest gyorsulási verseny mindenféle kategóriákban. Belépőjegy 8 euró, gyermekek 10 éves korig ingyen, bolyki lakosok szintén ingyen merülhetnek el a benzingőzben…



Aki a motorzúgásnál harmonikusabb hangokra vágyik az szintén szombaton délután 15.00 órára sétáljon el a losonci parkba, ott is a tó melletti Fehér Hattyú vendéglő kertjébe, ahol immár negyedik alkalommal rendezik meg a Muzsikus Juliálist (Muzikantský juliáles). Dixie, rock, pop, gospel és egyebek várják azokat, akik időben asztalt foglalnak maguknak (nagyon ajánlott). A csaknem éjfélig tartó rendezvényre a belépés ingyenes.

Július 3-án (vasárnap) délután 14.00 órakor nyílik meg a felújított zsinagógában Aron Grünhut, az embermentő pozsonyi zsidó üzletember életét bemutató kiállítás, amely augusztus 21-ig lesz megtekinthető.

Ha már zsinagóga, a városi lap szerint július 4. és szeptember 4. között a zsinagóga hétfő kivételével naponta látogatható lesz (hurrá!), mégpedig keddtől szombatig 11.00 – 19.00 óra között (utolsó belépés 18.00 órakor), illetve vasárnap délután 14.00 – 17.00 óra között (utolsó belépés 16.00 órakor). A belépés óránként szlovák nyelvű idegenvezetéssel zajlik. Jelképes belépti díjat is szednek, gyermekek 10 éves korig ingyen, a 10 év fölötti gyermekek és ifjúság 0,50 €, felnőttek pedig 1,00 € ellenében tekinthetik meg a zsinagógát és a kiállítást nyáron.


Aki magyar nyelven szeretne ismereteket szerezni a felújított losonci zsinagóga történetével kapcsolatban, az jöjjön el ma délután 16.00 órára a zsinagógához, hiszen ma helytörténészünk, Puntigán József vezetésével barangoljuk be ezt a csodás épületet. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk, a belépés INGYENES!

Egy hét múlva hozom a júliusi előzetest, addig is mindenkinek kellemes napokat!

2016. június 19., vasárnap

Programajánló június 20-26.

Mostanában ugyan minden a fociról szól, de szerencsére az élet többi területén halad minden továbbra is a maga útján, így a heti programajánlóba is sikerült egy-két érdekes programot találnom.

Mindjárt június 21-én (kedden) Tóbiás Szidi látogat el Losoncra, hogy a felújított zsinagógában is bemutassa a JOLANKA című albumának dalait. Az este 19.00 órakor kezdődő koncertre jegyek még tán korlátozott számban kaphatók a Városi Információs Központban, az Arany utcai zeneműboltban vagy a ticketportal weboldalon.

Június 22-én (szerdán) ismét a Radosinai Naiv Színház teszi tiszteletét városunkban, ezúttal a Lás-ka-nie 2 című előadást tekinthetik meg azok, akik 19.30 órára elfáradnak a B.S.Timrava Színházba és előtte megvásárolják a 12 eurós belépőjegyüket is.

Június 24-én délelőtt 10.00 órakor nem kell megijedni, nem az új fantasztikus Galéria üzletközpontunk készül majd leégni, csak a tűzoltóság mutatja majd be tudását a szünidőre váró gyerkőcöknek, délután kettőkor még egy közlekedési balesetet is kreálnak a nagyobb érdekesség kedvéért.

Sokkal nyugodtabb hangvételben zajlik majd délután 17.00 órától az Ozvena vegyeskar koncertje a református templomban, tetszőleges belépti díj ellenében.


Hétvégén aztán besűrűsödnek az események, Füleken június 25-26-án, vagyis szombaton és vasárnap tartják a XVII. Füleki Történelmi Várjátékokat. A szombaton délelőtt 10.00 órakor kezdődő rendezvény gazdag programja részletesen ITT olvasható minden egyéb szükséges információval egyetemben.

Aki nem szeretne a történelem bugyraiba merülni, hanem egészen más jellegű szórakozásra vágyik, az látogasson ki a losonci tóhoz (priehrada), ahol szombaton 13.00 órától mindenféle érdekesség, mozgásforma, eszem-iszom, este pedig zene-zene-zene várja mindazokat, akik elővételben megvásárolják 7 eurós belépőjegyüket, amely a helyszínen már 10 eurót kóstál majd.


Különben nem érdemes szombaton nagyon elfáradni, hiszen június 26-án vasárnap már reggel 7-kor nyitja kapuit a szokásos régiségek és érdekességek börzéje a losonci piacon, délután 16.00 órakor pedig vár ránk a losonci zsinagóga belülről Puntigán József kalauzolásával. A magyar nyelvű ismertetéssel tarkított nézelődés a zsinagógában INGYENES!

Kívánok mindenkinek kellemes élményeket, ma BOLDOG APÁK NAPJÁT, az összes focidrukkernek meg erős idegeket, jó szurkolást!