2019. szeptember 15., vasárnap

Programajánló szeptember 16-22.

Furcsa élményem volt szombaton a losonci piacon. A két helytörténészünkkel futottam össze, és miután megbeszéltük ki mit vásárol, váratlanul az egyes rendezvényeket és időpontjaikat kezdték nekem sorolni, illetve próbálták ezeket időrendi sorrendbe állítani. Kicsit azért meglepődtem, mit váltok ki az emberekből, így hat évnyi losonci anziksz után :-)

Nézzük akkor, mi vár ránk az előttünk álló héten Losoncon és a környéken.


Szeptember 17-én (kedden) Füleken „Hangszersimogatót” tartanak az ovisoknak és a még kisebb gyermekeknek a II. Koháry István Alapiskola éttermében 14.30 órakor, az Ördöngős Népzenetanodával, Horsa István vezetésével. A Ringató keretében megvalósuló zenés programra a belépés ingyenes.

Ugyanaznap az iskolás füleki gyermekeknek is érdekes napjuk lehet, hiszen Lackfi János tart nekik kreatív írás órát 12.20-as kezdéssel szintén a II. Koháry István Alapiskolában.

Lackfi János

Onnan aztán Lackfi János egy beszélgetés erejéig Losoncra látogat. A 17:00 órakor kezdődő rendezvény a Kármán József Alapiskola és Óvoda Ráday termében valósul meg.

Aki irodalom helyett inkább az Őrség ízeivel szeretne megismerkedni, az ugyanaznap menjen el a rimaszombati Csillagházba 17.30 órára, ahol Gaál Zsuzsanna Az Őrségi konyha kincsei - régi és mai receptek c. kötet szerzője vár minden érdeklődőt egy gasztronómiai utazásra és ételkóstolóra.

Akit pedig kedden se az irodalom, se a gasztronómia nem érdekel, az még mindig elmehet Fülekre focit nézni, hiszen az FTC Fülek vs. DAC 1904 meccs kezdődik 16.00 órától.

Szeptember 18-án (szerdán) 19.00 órától Tarantino legújabb filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot vetítik magyar szinkronnal a losonci Apolló Moziban.

(Kattintással nagyobb méretben nyílik)
Aki utazni szeretne, annak ajánlom figyelmébe a panyidaróciak által szervezett autóbuszos kirándulást Iglóra, Lőcsére és Kézsmárkra szeptember 21-én, szombaton. Részletek a plakáton.

Szeptember 22-én (vasárnap) egy érdekes családi biciklizésre várják az érdeklődőket. A nyárbúcsúztató tekerésre a Köztársaság téri kávézónál lehet regisztrálni 10.00 – 12.00 óra között szimbolikus 1 euróért, cserébe egy kb. 14 km-es útvonal, frissítő, a végén a zsinagógánál gazdag program, tombola várja az érdeklődőket. Kár lenne kihagyni!
Szintén kár lenne kihagyni ugyanaznap (vasárnap) este Losoncon a Kassai Thália Színház előadásában a Légy jó mindhalálig című musicalt, sok-sok ügyes gyermekszereplővel és természetesen a színház felnőtt színészeivel. A 18.00 órakor a B. S. Timrava Színházban kezdődő előadásra jegyek a szokott helyeken kaphatók, azaz Sólyom Évánál, a Kvety 3 Virágom virágboltban (Prior áruház) és Demecs Andreánál (jegyfoglalás a 0918 878 230 tel. számon).

Kívánok kellemes ÉLményeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése