A Losoncot és Videfalvát összekötő útvonal mentén lakások, munkáslakások és különböző adminisztratív épületek, ipari létesítmények épültek fel. Az utca „losonci” végén volt az 1. sz. vámház épülete, amely az utca és a mai Kuzmányi u. sarkán állt. Az 1939-es visszacsatolás után kb. ezen a vonalon haladt a magyar-szlovák határvonal. Losonc Magyarországhoz, Videfalva a Szlovák Köztársasághoz tartozott.
Az utca 10. sz. lakótömbjében élt haláláig B.S. Timrava (1867-1951), szlovák írónő, aki 1945-ben költözött ide a rokonaihoz. A ház falán emléktábláját 1967 októberében leplezték le. Alkotója František Štefunko, szobrászművész. Szövege: „V tomto dome žila / národná umelkyňa / Božena Slančíková / Timrava / v rokoch 1945-1951” (Ebben a házban lakott Božena Slančíková Timrava nemzeti művész, 1945-1951 között).
Pannónia szálló, ma Szabadidőközpont
A Zólyomi és Béke (Mieru) utca sarkán álló épület szállodaként – Pannónia – működött, de ez volt a város egyik legismertebb „vöröslámpás háza” is. A 2. világháború után Az Ipolymenti Téglagyár losonci üzemének gyárigazgatósága használta. Az 1970-es években a Városi Zeneiskola tartotta itt koncertjeit. A jelenleg már felújított épületben a Városi Szabadidőközpont működik.
A Sternlicht- és Rakottyay féle munkástelepek
A losonci gyártulajdonosok igyekeztek olyan feltételeket biztosítani, amelyek segítették alkalmazottjaik magánéletét, szociális biztonságát. Ennek részeként lakásokat is építettek. A Sternlicht lakótelep a Zólyomi út mellett, a mai Hviezda étterem mögötti területen épült fel. A Rakottyay üzemekben (zománcozó gyár, téglagyárak) dolgozó munkások létszámának növekedése lakáshiányt teremtett. Rakottyay György ezt részben úgy oldotta meg, hogy a Losonci Házépítő részvénytárasságtól az 1. világháború ideje alatt megvásárolt a Zólyomi út mellett 19 házcsoportot, amelyekben 1, 2 és 3 szobás lakások álltak a munkások rendelkezésére.
Az mai Rázusova utcával szemben, az utca bal oldalán, részben a mai Tesco áruház területén 1910-ben épült fel a Rakottyay György és társai gőztéglagyár, amely főleg helyi nyersanyagból dolgozott. 37 holdnyi területen 8 épülete volt. A legfejlettebb technológiát alkalmazták, gyártósora automatikusan állította elő a régió piacán értékesített jó minőségű téglákat. 50-60 munkást foglalkoztatott, évi termelése elérte az 5 millió téglát. (Borovszky, 1910, 221 o.)
1925-ben a Krausz család vásárolta meg és samottgyárként működtette. 1929-ben tulajdonosa Krausz Péter volt, aki 1944-ben a holokauszt áldozata lett. 1949-ben államosították. Az Ipari Minisztérium rendelete szerint 1950. január 1-től az addigi Szlovák Téglagyárak (Slovenské tehelne) nemzeti vállalatból jött létre az Ipolymenti Téglagyár nemzeti vállalat, amelybe ezen az üzemegységen kívül a poltári, ajnácskői, füleki, zelenéi majd maštineci, fábiankai részleget is besorolták. Termelékenysége és foglalkoztatottsága többé-kevésbé megmaradt. 1957-ben kb. 14,7 millió téglát gyártottak. Az 1967-68-as években telepítették be a földgázfűtésű kemencéket. 1989 után magánkézbe került, de tevékenysége lényegében leállt. Épületeiben néhány magánvállalkozás működött. Gyári részét a Tesco áruház építése előtt bontották le.
A Losonchoz tartozó Fábiankán már 1874-ben működött téglagyár. Sacher Vilmos alapította. Az 1940-es években Groszmann László és Morhács Márton voltak a tulajdonosa. A 2. világháború után szintén az Ipolymenti Téglagyárhoz tartozott.
Sörétgyár
A Zólyomi utca további részén 1500 m2-es területen 1906-ban épült fel Selmeczy Miklós első magyar sörétgyára, amely a korabeli ország területén egyedüli ilyen volt. Sörétet és ólomzárat gyártott. Energiaellátását 6 HP teljesítményű benzinmotor biztosította, akkor 8 alkalmazottja volt. Évi termelékenysége az 1910-es években elérte az 50 vagon sörétet. Ellátta a hazai piac 2/3-át, Ausztriába is szállított. Állami kedvezményben részesült.
(Szöveg: Puntigán József. A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése